Egy derűs lélek finom színvilága

2007. november 10-én nyílt meg Dr. Apró Ferencné Szarka Ilona festménykiállítása a Városi Könyvtárban.

Dr. Apró Ferencné képei láttán Krúdy Gyula szavai jutnak eszembe, aki a régi korok asszonyairól azt írta, hogy akkor is kézimunkáztak, ha örültek, és akkor is, ha bánatuk volt. Ilike az önkifejezés más eszközét használja – fest – de róla is elmondható, örömében és bánatában egyaránt - ezekkel a gondolatokkal kezdte kiállítás megnyitóját Nagy Vera a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója.

Örömében, egyszerűen azért, mert örül, bánatában pedig azért, hogy a szomorúság örömre váljon, mind a maga számára, mind pedig környezete számára. Hiszen egy kiállításnak nem csupán az lehet a célja, hogy az alkotó művein keresztül megmutassa önmagát, hanem az is, hogy szellemi élményt, örömet nyújtson a műveket szemlélőknek.

Ilike munkássága mind tematikájában a festészet klasszikus értékei mentén halad. Nem csábítják az absztrakt művészet könnyedebb megoldásai, mindvégig megmaradt a természetelvű, realista ábrázolás mellett, s mindezt olyan hagyományos műfajokban mutatva fel, mint a tájkép és a csendélet. Akkor is kitartott ezek mellett, amikor az elmúlt évtizedekben a hivatásos művészek ecsetje nyomán kevés hasonló témájú képpel találkozhattunk kiállításokon. Az utóbbi évtizedekben ezek nem voltak divatos műfajok. Most, fiatal művészek fedezik föl újra a táj szépségét, az életképek.

Természetesen nem csupán festészeti hagyomány, művészettörténeti meggondolások késztetnek egy alkotót arra, hogy bizonyos műfajokat kedveljen. Nagyobb szerepet játszik mindebben a személyes indíttatás, az érzelmek. Olyan, mint például a természet szeretete. amely általában egyet jelent azzal a tájjal, mely a szülőföld is. Ilike tájképein megjelenik a Tisza-part, ahol élete jelentős részét töltötte, s most sem esik messze tőle, de látjuk képein az alföldi táj más-más részletét is.

Szentes, 2007. 11. 13.