Adj vért és ments meg 3 életet!

 

 

 

A közelgő véradók napja (november 27.) alkalmából hagyományt folytatva köszöntötte a Vöröskereszt területi vezetősége, a szentesi kórház vérellátó osztálya és az "Együtt a Véradókért Szentesen" alapítvány a szentesi és környékbeli véradókat, akik már legalább 30-szor nyújtották karjukat.

A véradás fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni - mondta bevezetőjében Dr. Molnár Gyula, majd átadta a szót dr. Szekeres Veronika régióigazgató főorvosnak.

- Három megye tíz vérvevő helyén évente összesen 65 ezer egységnyi teljes vért veszünk le, ebből a régióközpontban korszerű módszerrel 3 alapvető készítmény lesz, ezért szól így a szlogenünk: "Adj vért és ments meg 3 életet!" - mondta a főorvosnő, aki arra is büszke, hogy el tudták érni a 30-szoros véradók vizitdíj mentességét.

 

Dr. Molnár Gyula az "Együtt a Véradókért Szentesen" alapítvány elnökétől hárman vehettek át kitüntetést kiváló véradásszervezői munkájukért: Fróman Róbert Árpádhalom, Szabó István Derekegyház polgármestere és Joó Károly-né, a nagymágocsi kastélyotthon vezetője.

 

 

 

Ezután a kerek jubileumhoz érkezett, sokszoros véradókat köszöntötték. Nagyon nagy tapsot kapott Nemes Sándor, amikor 150-szeres véradóként szólították, hogy átvegye a jutalmát. Következtek a további "legek": Török József és László Sándor 130 véradásnál jár, 110-szer adott vért Bencsik Szilveszterné, Galambosi Kálmán és Szeles János. Százszor nyújtotta már karját Magyar György és Baranyi László, utóbbi a véradók nevében mondott köszönetet, mindenkinek, akik megtanították arra, hogy adni jó.

 

 

Szentes, 2007. 11. 23.

.