Zöld nap volt a „Zöld Oviban”

 

 

 

Október 11-én reggel zöld szalagokkal feldíszített óvoda és zöld pólóba öltözött óvó nénik fogadták a Szent Anna Utcai Óvodába érkező gyerekeket. Az Állatok Világnapja alkalmából különleges nap várt az ovisokra. A csoportokban állatos képeket rendezgettek, nézegettek a gyerekek, lelkesedéssel meséltek állatokkal kapcsolatos élményeikről, ismereteikről. Reggeli után benépesült udvarunk vendég gyerekekkel és óvó nénikkel, akik a Vásárhelyi úti, a Bocskai utcai, az Apponyi téri és a Klauzál utcai óvodákból érkeztek. Rövid ismerkedés után zenés bemelegítő torna következett. Majd a csapatokat öt állomáson vártuk játékos feladatokkal.

 

 

 

Miközben a gyerekek bebarangolták óvodánk udvarát, a Kurca partot, a Ligetet, „róka mókát” játszottak, megitatták a „szomjazó tevét”, nagyítókkal az avarban, a fák törzsén bogarak után kutattak, távcsővel a fák koronáját kémlelték. Játékos feladatok megoldásával ismereteket gyűjtöttek az állatok jellegzetességeiről, életmódjukról. Válogattak, rakosgattak, párosítottak, s közben felfedezték a különbözőségeket, hasonlóságokat vízben, erdőn, mezőn, házkörül élő állatok között. A kellemes őszi időben eltöltött délelőtt után a gyerekek örömmel vitték haza a jeles naphoz illő ajándékokat – ismeretterjesztő állatos könyveket, az óvó nénik által készített állatos ceruzatartókat.

 

 

Szentes, 2007. 10. 24.

.