2010-re megújulhat a strand

A tervek csak itt a Mozaikon tekinthetik meg!

 

 

Két pályázatot nyújt be novemberben az Önkormányzat a Ligeti Strandfürdő felújítására - jelentették be a minap sajtótájékoztatón. A képviselőtestület 2007. október 30-án határozott a pályázatok beadásáról. A tervek szerint az ötven méteres medencét két részre osztják, a 33,3 méteres részt továbbra is a sportra, a vízilabdacsapatok szereplésére használnák, míg a fennmaradó részt élménymedencévé alakítanák. Emellett sátort kapna a téli időszakban.

A már meglévő 33,3 méteres sportmedencét teljesen felújítanák, új gépezetet és burkolatot kapna. A pályázat része új szolgáltatások, így csecsemőúszás és új hullámmedence kialakítása a csúszdák mögötti területen. Ezen kívül saját termálkutat fúrnának, amely megoldaná a strand teljes fűtését és vízellátását. A tervek szerint a felújított medencét fedett folyosón lehetne megközelíteni.
                    Kinagyítható!

 

 

 

 

A másik pályázat részeként a Széchenyi ligetben és a Kurca sétányon kialakítanának gyöngykavicsos illetve díszburkolatos sétányt, valamint 16 millió forintért felújítanák a tiszai szabad strandot, ahol információs táblákat és sporteszközöket helyeznének el. A várhatóan 2009 elején induló, 2010-re befejeződő munkálatok anyagi fedezetét nagyrészt állami forrásokból fedeznék ám a beruházás összege csak később dől el. A pályázat beadásáig egy képviselői csoport Varsóban tanulmányozza egy lehetséges medencefedés technológiáját.

 

Szentes, 2007. 11. 05.

.