Nem született meglepetés

Csak az első két negyed hozott Szentesen nagy csatát

 

Pendola Szentes Elektroglob - Szehed Beton VE: 4-13

A fordulásig nagyszerűen tartotta magát a Pendola. Részben azért, mert Horváth Tamás nagyszerűen védett, részben pedig azért, mert a betonosok kapkodva pólóztak, rosszul céloztak. Ugyan a meccs első találatát Varga Tamás szerezte, de ezzel együtt az első két negyedben még nem kapta el a fonalat.

 

 

 

A fordulás után parádés harmadik negyedet produkált a Beton, mind védekezésben, mind pedig támadásban ellenállhatatlan volt. Utána már csak a gólkülönbség nagysága volt kérdéses.

Bár minden tőle telhetőt megtett az Elektroglob, ez ellen a nagyon erős Szeged ellen nem volt, nem lehetett esélye – még a viszonylag szoros eredmény elérésére sem.

Szentes, 2007. 10. 26.

.