11. Csongrád - Szentes "g" -átfutás

 

 

 

Szép napos időben, 200 fő részvételével zajlott a jó hangulatú verseny. A gáton végig kerékpárúton futva teljesíthették a távot a versenyzők. Nagyon sok gyerek és kocogó felnőtt választotta a féltávot.

 

 

 

Már tizenegyedik esztendeje rendezik meg Szentes és Csongrád között a gátfutóversenyt. Minden páros esztendőben Szentesről futnak Csongrádra, majd a következő esztendőben, viszont a Tisza túlpartjáról, Csongrádról Szentesre.

 

Az idén is teljes távon (13 km) futhattak az indulók, de volt egy rövidebb táv, ami a Tisza-hídtól startolt. Ez a féltáv kb. 6 km-rel volt a cél előtt. Az indítást követően 20 perccel rajtoltak a féltávosok, így közel egyidőben érkeztek a célba a teljes táv futói és a féltávosok.

2007. szeptember 22-én délelőtt 9 órától gyülekeztek a futóversenyben résztvevők és adták le nevezéseiket. Öt megye 15 településéről érkeztek versenyzők.

A teljes távra 83-an neveztek, míg a fétávosok 115-en voltak. Az abszolút helyezéseken kívül nyolc korcsoportban küzdöttek az indulók.

Abszolút befutó lista

1 Szalóki Róbert, Kecskemét

2 Nagy Sándor, Kiskunfélegyháza

3 Fajfrik Zoltán, Hódmezővásárhely








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

  Szentes, 2007. 10. 01.

 

 

.