A tanító öröksége

 

 

 

2007. szeptember 30-án a Megyeházai Konferencia- és Kulturális Központ dísztermében mutatták be Vértes Judit: A tanító öröksége című könyvet.

Nagyon kedves és megható műsorösszeállítást láthattunk, mely ajándékműsor volt. Vértes Judit így köszönte meg azoknak, akik segítették a könyv megírásában.

A Színkör Művészeti Alapítvány 21 gitárosa pengette tanáruk énekéhez az akkordokat, amely az ünnepről, ünneplésről szólt. Vértes Judit szívből jövő, kedves szavaival emlékezett édesapjára, a közös élményekre, amikor a napló rövidített változatát elkészítették. Váczi Mihály: Jegenyék – fényben című verse felidézte a hajdani tanyai tanítókat, a tanyai iskolákat. Szirbik Imre polgármestere köszöntő szavai után, Szenczi Sándorné Szegvár volt polgármestere ajánlotta elolvasásra a könyvet.

 

 

Szentes, 2007. 10. 08.

.