Fiúk - lányok egy csapatban

 

 

 

Hat fiú mellett öt lány is kergeti a tojás alakú labdát a Szentesi Vasutas SC rögbi szakosztályának utánpótlás csapatában. Erre sokan felkaphatják a fejüket, mert a sportágat övező tévhitek tartják még magukat, a lányok azonban jól megállják a helyüket, s példájuk is bizonyítja: a rögbi sem veszélyesebb és fiúsabb más sportágaknál.

Tavaly alakult a csapat, így nem sok megmérettetése volt ezidáig, tavasszal diákolimpiai tornán nyolcadikok lettek. Ebből az eredményből a csapat fiútagjai - Miskolczi Sándor, Sipka Róbert, Táborosi Ádám, Papp Zoltán, Magyar István és Döme Attila - mellett a lányok is kivették a részüket. A Farkas Klaudiával, Batka Tímeával, Molnár Zsanettel, Ábrahám Bernadettel és Pörneki Anettel felálló csapatra szeptemberben és októberben néhány torna vár, ott már többre számít tőlük az edző. Katona-Kis Róbert nem titkolja, valóban kuriózum ma még az, hogy lányok rögbizzenek, de úgy öt éve már jelen van Magyarországon a sportág női változata.

 

 

Szentes, 2006. 08. 15.

.