Március hónap programja 

 

Március 2.

Kossuth a magyar történetírásban

Dr. Pelyach István történész előadása

Városi Könyvtár, 18.00 óra

 

Március 2.-április 1.

"Mester és tanítványai"

A "Jövőnkért" Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
képzőművészeti tanárainak és növendékeinek közös kiállítása

Városi Galéria, 15.00 óra

 

Március 3.

MAKÁM lemezbemutató koncert

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola, 19 óra

 

Március 3-4.

V. Télbúcsúztató Karnevál

Helyszín: Szentes, Jövendő u. 1. Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

 

 

A hónap első hétvégéjén – immár ötödik alkalommal - Szentesen újra megrendezésre kerül a Télbúcsúztató Karnevál.

Az alföldi össznépi mulatságot a forró hangulat, a helyi és a szlovén hagyományok közösen hívták életre, melyen részt vesz a város apraja-nagyja, a helyiek és a környékbeliek egyaránt. Az esemény állandó díszvendégei a szlovéniai Koránt jelmezesek és táncosok, az órásbábok és a gólyalábasok.

Március 3-án, pénteken 14 órakor kerül sor a Karnevál időszámításának kihirdetésére a Kossuth utcán. A karneváli hangolódót a szlovén busók riogatója és a Bandiera Zászlóforgató Együttes műsora színesíti. Ebben az évben három helyszínen lesz bemutató: a Kertvárosban a Yeee-Lo Sörözőnél, a Kísérben és a Luther téren.

A nap zárásaként - 2006 újdonságaként - 19 órától Táncház várja az érdeklődőket a Művelődési és Ifjúsági Házban.

Szombaton délelőtt 9 órától kezdődik a „Picúrok Farsangja” a Pom-Pom Együttes Karneváli Kavalkádjával a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban. Egész napos programként szolgál a szabadtéri gasztronómiai és kézműves udvar, ahol ingyenes óriás csúszda és ugrálóvár, valamint egytálételek széles választéka – pörköltek, flekken, gyros, sült kolbász - várja az érdeklődőket. A rendezvény állandó vendégei a szlovén busók, óriásbábok és az arcfestők.

Ebben az évben két új óriásjelmezzel is bővül a már ismert csapat. Az eddigi hagyományos fogatozás helyett ingyenes városnéző kisvonat várja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A kisvonat a Sportcsarnok elől indul 9 órától és egész nap karneváli hangulatban közlekedik a városban. Három helyszínen lesz megálló: a Rákóczi utcai óvodánál, a Kertvárosi Coop ABC-nél, valamint a Kísérben a Sáfrán Mihály utca és a Nyíri köz elágazásánál.

11.40 –től a szabadtéri udvaron fánkkóstolás, majd egy órával később 12.40-től a sportcsarnokban a „Nagyoknak” kezdődik jelmezverseny.

A jelmezverseny után 16 órakor Utcai Karneválra indul a közönség. A több ezer fős tömeget a szlovén jelmezcsoport, valamint gólyalábasok produkciója szórakoztatja.  Az Ifjúsági parkba érve látványos tűzgyújtás, busótánc, a Bab Társulat óriásbábos bemutatója, valamint Kurca parti tűzparádé segít elűzni a telet és egyben a hideget.

A 18.50-től kezdődő díjkiosztó gálát a Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény táncosainak műsora nyitja meg. A díjkiosztó után Oláh Ibolya élőkoncertje szórakoztatja a nagyérdeműt.  

A rendezvény zárásaként az immár hagyománnyá vált Raiffeisen lufieső zárja.

 

 

Március 4.

Bajnoki fiú utánpótlás vízilabda mérkőzés

Sportuszoda, 9.00 óra

 

Március 5.

Szentesi Kinizsi TE - Tiszakécske VSE kézilabdamérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 16.30 óra (felnőtt), 18.00 óra (ifi)

 

Március 5.

NB I. női futsal mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 14.00 óra

 

Március 5.

AKROBAT GÁLA

Tóth József Színházterem, 17.00 óra

 

Március 6.

Riskó Gáspár fotókiállítása

Művelődési és Ifjúsági Ház

  

Március 7.

Banchieri Énekegyüttes koncertje

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola, 18.00

 

Március 8.

Megyei Kortárszenei Találkozó 

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola

 

Március 8.

Nőnapi ünnepség

Tóth József Színházterem, 18.00

 

Március 9.

Jókai és a szabadságharc

Poszter György előadása "A magyar irodalom remekei" előadássorozatban (4. rész)

Városi Könyvtár, 18.00

 

Március 10.

Molnár Dixieland koncert 

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola, 19 óra

 

Március 11.

Női bajnoki vízilabda mérkőzés

Sportuszoda, 16.00 óra

 

Március 11.- 24.

"Végtelen történet"

Kulbert György faszobrász kiállítása

Megnyitó: március 11. 15.00 óra

Városi Könyvtár

 

Március 13.

Legrand-Szentes - Rubeola FC Csömör

NB I. Futsal mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 20.00

 

Március 13-17.

Boros-hét

Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola

 

Március 14.

A Boros Sámuel - emléktábla megkoszorúzása

és ünnepi műsor a Tóth József Színházteremben

Hajdú Lajos utca, 8.00 óra

 

Március 14.

A Klauzál Gábor Általános Iskola zenés irodalmi megemlékezése

Tóth József Színház, 11.00 óra

 

Március 14.

Koszorúzás és emlékműsor a Hajdú Lajos emléktáblánál

Kiss Bálint Református Általános Iskola, 13.00 óra

 

Március 14.

Megemlékezés és koszorúzás gróf Széchenyi István szobránál

Széchenyi liget, 13.00 óra

 

Március 14.

Filmklub

Városi Könyvtár, 18.00 óra

 

 

Március 15.

Open Aerobik Sportnap

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 9.00-17.00 óra

 

 Március 15.

Megemlékezés és koszorúzás az 1848-as forradalom és
 szabadságharc tiszteletére

Kossuth tér

 

Március 15.

SZENTES VÁROS ÉVSZÁZADAI

Az új múzeumépületet részleges átadása, valamint SZENTES VÁROS ÉVSZÁZADAI
című állandó helytörténeti kiállításának megnyitása

 

Volt Vármegyeháza, 11.30 óra

 

 

Március 15.

Pilvax Kávéház és Étterem

az 1848. év hangulatos zene- és ízvilágával

Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ, 12.00 óra

 

Március 15.

Férfi bajnoki vízilabda mérkőzés

Sportuszoda, 17.00 óra

 

Március 15.

Ünnepség és koszorúzás a Damjanich János Emlékparkban

Fáklyás, lampionos felvonulás a honvéd tábornokok nevét viselő utcákban, 18.00 óra

 

Március 16.

V. Növendék hangverseny

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola

 

Március 17.

Matthew Mitchell Trio jazz standard est 

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola, 19 óra

 

Március 18.

Karate diákolimpia - országos döntő

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok

 

Március 20.

Kábítószerügyi Egyeztető Fórum programja

Szentesi Családsegítő Központ

 

Március 20-31.

Internet Fiesta

Ingyenes Internet használat, CD-ROM és hangos könyvek bemutatója.

Városi Könyvtár

 

 

Március 21.

Tavasz köszöntő

A Kurca ligeti szakaszán átívelő Eszperantó-híd

 

Március 22.

Vámos Miklós: Hogyan hódítsuk meg a nőket (férfiakat)

Tahi Tóth László és Görbe Nóra estje

Tóth József Színházterem, 19.00

 

Március 22.

A magyar irodalom remekei előadássorozat 5. része

Városi Könyvtár, 18.00 óra

  

Március 23.

 

 

Március 25.- Április 14.

Csíky és Tónió

Dr. Csíky László portré- és karikatúraszobrász és

Tónió karikatúrista közös kiállítása.

Megnyitó: március 25. 17.00 óra

A kiállítást megnyitja: Szűcs Lajos alpolgármester

 

Városi Könyvtár

 

Március 25.

 

 

Március 25.

A Horváth Mihály Gimnázium drámais gálaműsora

Tóth József Színházterem

 

Március 27.-április 3.

Hüllőkiállítás

Művelődési és Ifjúsági Ház

 

Március 27.

Filmklub

Városi Könyvtár, 18.00 óra

 

 

Március 27.

Legrand-Szentes - Kanárik

NB I. Futsal mérkőzés

Dr. Papp László Városi Sportcsarnok, 20.00

 

Március 28.

A Fogi Színház Rigócsőr király című előadása

Tóth József Színházterem, 10.00 és 14.00 óra

 

Március 28.

Cseh Tamás koncert

Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola, 19.00

 

Március 29.

Helytörténeti vetélkedő

Városi Gyermekkönyvtár, 13.00 óra

 

Március 29.

Fórum a helyi televíziózásról.

Vendég: Csorba Gyula, a Kistérségi Civil Tv vezetője és munkatársai

Városi Könyvtár, 18.00 óra

 

Március 31.

 

 

 FIGYELEM!!!  Időpont változás!

Az új időpont: Április 10., 18.00 óra

 

Április 21-22.

 

 

 

 Szentesi programajánló 5. szám

 

2005. december végén megjelent a Szentesi Programajánló füzet második évfolyam első (ötödik) száma. A negyedévente megjelenő ingyenes kiadvány célja, hogy az aktuális év negyedévenkénti programjait, rendezvényeit propagálja.

 

A képekre kattintva a kiadvány oldalai kinagyíthatók!

 

 

 A változás jogát fenntartjuk!

.