Mini Expo a Borosban

 

 

A Boros Sámuel szakközépiskolában az elmúlt héten megkezdődtek a hagyományos iskolanapok angol, német, francia civilizációs versenyekkel és az iskolában működő gyakorló diákvállalkozások tanirodai kiállításával. A Boros-napok a héten folytatódó programjában hétfőn délután tanár-diák focimeccs lesz a sportcsarnokban. Az iskola ünnepi megemlékezést rendez az 1848. március 15-i eseményekről is. A Tóth József Színházteremben 14-én, kedden reggel 8 órakor kezdődő rendezvényen sor kerül a Boros Sámuel-díjas diákok jutalmazására is, akik fél 11-kor az iskola névadójának házánál koszorúznak.

 

 

 

Az iskolai vállalkozások várták a csütörtöki napot amikor is Tanirodai kiállításon "Mini Expo-n" mutathatták be önmagukat. Volt itt minden, ami szem és száj ingere, de nagy sikernek örvendett a vállalkozások által összeállított rejtvények, amelyek helyes megfejtői között "értékes" nyereményeket sorsoltak ki.

A kiállításon a kedves látogatók meggyőzéséhez mindent be kellett vetniük, amit az iskolában tanultak. Igaz órán nem lehet pontosan meghatározni, hogy a közönség egy-egy ötletre, hogy reagál, de itt azt is megismerhették. Mi az amibe rengeteg energiát fektettek a vállalkozók, és nem hozta meg a várt sikert, és mi az ami kézenfekvő volt és hatalmas sikert aratott.





























































Húzd az egér nyilát a képekre!

Szentes, 2006. 03. 13.

 

.