Bombariadó Szentes központjában!

Kiürítették a Fehér házat

 

 

Szentes belvárosában található Panoráma sörözőt fenyegette meg ismeretlen telefonáló 2006. március 7-én este 9 óra körül, hogy bomba fog felrobbanni a szórakozóhelyen. A nagy erőkkel kivonuló rendőrök az éttermet azonnal kiürítették, és a szomszédos épületekben lakóknak is el kellett hagyniuk lakásaikat az étterem átvizsgálás idejére.

 

 

 

Mivel a szórakozóhely egybe van építve a szentesiek körében csak Fehér háznak nevezett épülettel, ezért az ott lakóknak is az utcára kellett vonulniuk a -3 fokos hidegben.

Persze mondanunk sem kell, hogy a bombariadó csak vaklárma volt, mert a bombakutatás során robbanószerkezet, vagy robbanóanyag nem került elő és közben a lakók türelmesen várakoztak és várták a vizsgálat végét, amely közel egy órán át tartott.

Sokan már vacogtak, a sokan pedig az esti tv műsort sajnálják, hogy nem tudták megnézni, pedig kivételesen több jó film is volt a csatornákon.

Az egy óra elteltével már többen mérgelődtek, hogy milyen ember lehet az aki ilyen csúnya tréfát űz ennyi emberrel.

Mindenesetre a rendőrség nyomoz és közveszéllyel fenyegetés miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.

 

 

Szentes, 2006. 03. 08.

.