Vízipóló???

Pankráció a medencében, avagy hogy kaptunk ki!

Legrand–Vasas 6–7 (1–1, 0–3, 2–2, 3–1)

 

 

 

A Vasas elleni mérkőzés közjátékát már olvashatták, akkor nézzük azt a kis részt, mely a vízilabdáról szólt.

 

 

 

A találkozó első gólját a vendégek szerezték, de a hazaiaknak még az első játékrészben sikerült egyenlíteniük.

A második negyedben nem sok babér termett, mert három góllal elhúztak a vendégek, míg mi csak egy betört orral lettünk gazdagabbak.

 

 

 

A harmadik negyedet jobb ha nem említjük, de annyit hozzá kell tenni az igazsághoz, hogy a vendégek játékosa Mátyás Zoltán is szuvenírrel térhet haza (felrepedt a szemöldöke). Az utolsó negyedben a Szentes nagy akarással és koncentrálva játszott, ennek eredményeként sikerült felzárkózni, de nem sikerült a bravúr.

 

 

Legrand-Szentes–Domino-BHSE 3–14 (0–5, 2–3, 1–3, 0–3)

 

 

 

Másnap (2006. február 4.) a Dominó-t fogadta a Szentes, akik igazán erős kezdő csapattal ugrottak a vízbe, mert az előző napi találkozó meglepetés eredménnyel zárult számukra is.

Mivel az olimpiai bajnokokkal nem tudtunk mit kezdeni, ennek köszönhető, hogy az első negyed végére már öt góllal vezetett az ellenfél.

A Vasas elleni küzdelmes meccs után itt már erélyesebbek voltak a játékvezetők, akik mindkét oldalról végleg cserével állítottak ki egy-egy játékost, de ennek ellenére nem volt egy barátságos meccs. Az alsó képen látható, hogy Németh Dani jókedvében :-) törte szinte hátra a nyakát?

Mindenesetre becsülettel helyt álltunk és ami tőlünk telt azt megtettük, így lett a végeredmény 3-14 a vendégek javára. Szabó Nándor mondhatni mesterhármast ért el a pólómeccsen, csakhogy ez volt az összes gól amit mi tudtunk lőni, márpedig ez kevés!

 

 

 

Szentes, 2006. 02. 08.

 

.