Óévbúcsúztató hangverseny  - 2006

 

 

 

2006 december 30-án kilencedik alkalommal rendezték meg az Óévbúcsúztató Ünnepi Hangversenyt a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

Az ünnepi hangversenyt Szirbik Imre polgármester nyitotta meg, aki elmondta, hogy az év végi időszak a visszaemlékezés ideje.

 

 

 

A hangversenyből részlet ITT hallgatható meg!








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 

 

A városi fúvószenekar idén is elkápráztatta az érdeklődőket produkcióival, melyek között modern zeneszámokat, operarészleteket, keringőket, népdalfeldolgozásokat hallgathatott meg a közönség. A zenekar a szilveszteri hangulathoz méltóan közös játékra is invitálta a jelen lévőket.

 

 

 

Egy közismert zenékből összeállított egyveleg előadóinak nevét kellett felírniuk a játékos kedvűeknek egy papírlapra, amelyet megérkezésükkor kaptak. A helyesen válaszolók között a zenekar és az énekkar kiadványait, valamint pezsgőt sorsoltak ki. A fődíj nyertese, Bodnár Istvánné pedig egy műsorszám erejéig az akkor már szilveszteri jelmezbe öltözött fúvósok karmestere lehetett.








































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 

 

A rendezvényen közreműködött Szentes Város Fúvószenekara, a Bárdos Lajos Vegyeskar, a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Swivel társastánc-csoportja, valamint a Szegvári Alapfokú Művészeti Iskola Dobbantó néptáncegyüttese.

Ajándékozás is volt a rendezvényen, hiszen Fúvó Istvánt, Várkonyi Gábort, és Hankó Gergelyt is meglepték a fúvósok. Ők már 10 éve tagjai a csapatnak.

 

 

 

A városi fúvószenekar szomorú kötelezettségének is eleget tett. Megemlékeztek 2006-ban elhunyt tagjaikról: Balogh Imréről, aki meghatározó egyénisége és évekig titkára volt a zenekarnak, valamint vezetőségi tagja a Zenebarátok Egyesületének, Galli Jánosról, aki az 50'-es években a zenekar vezetője volt és zeneszerzőként is dolgozott a fiatalon elhunyt Tóth Mátéról, valamint Labádi Sándorról.





































































































































Húzd az egér nyilát a képekre!

Szentes, 2007. 01. 07.

 

.