Gyermekrablás Szentesen!

 

 

Picit bulvárosra sikerült a cím, de reméljük így minél többen felkapják a fejüket, hogy a XXI. században ilyen megtörténhet! Mint ígértük íme a sztori!

A Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola tanulói idén is Betlehemet építettek, azaz a tavaly megépítettet bővítették. Ezt a Betlehemet a karácsonyi vásáron is megcsodálhattuk és onnan került át a Szent Anna templom szomszédságába, hogy a karácsonyi misékre érkező hívek gyönyörködjenek a 15 gyermek alkotásában.

 

 

 

Na ezt a gyönyört rontotta el valaki (valakik), amikor is 23-dika reggelre elvitték a szalmában nyugvó kis Jézust (annak ellenére, hogy mozgásérzékelős lámpa világította este)! Sokan azt hitték, hogy ezt már nem lehet fokozni, de mégis sikerült, mert 24-dike reggelre a pásztor is eltűnt.

 

 

 

Az éjféli mise előtt (és után) többen figyelmesek lettek a Betlehemre, de akkor már egy tábla adta tudtára a híveknek, hogy a szent család egyik tagját valaki elvitte!

A táblán a következő olvasható: Aki a kis Jézust és a pásztort elvitted, kérünk, adj nekik melegebb szállást, és a kis Jézus vigyázzon rád ezen a karácsonyon!

 

 

 

Az egyházközség vezetői úgy döntöttek, hogy az éjféli mise előtt beviszik a család megmaradt tagjait, hogy jövőre hátha sikerül újra kiállítani a Betlehemet, az újjászülető kis Jézussal!

Szentes, 2007. 01. 03.

.