|
Történet készítők Storymakers
A Tempus Közalapítvány Socrates Comenius I. programjának sikeres pályázóiként az Apponyi téri óvoda tagja egy eurós óvodai csapatnak. A két finn, egy norvég, egy ír és egy spanyol intézmény pedagógusaival elkészített, "Storymakers" című közös pályázatuk célja, hogy megismerkedjenek egymás munkájával, a gyermekeket bevonják a közös "történet készítésbe". A magyarországi „Storymakers” szakmai program 2006. október 17-20. között rendezték meg Szentesen.
Az első napon reggel fél kilenckor a vendégek ellátogattak a a Vásárhelyi úti óvodában ahol "mozgáskotta" (v. testnevelés foglalkozás), bábozást és cigány néptáncot tekinthettek meg a gyerekek előadásában. Ezután lovas kocsival átmentek a Bocskai utcai óvodába, ahol az "Apró Magyarok" -lovaglást, -jurta építést, -lovas játékot és kézműves tevékenységeket (agyagozás, gyöngyfűzés, nemezelés, csuhébaba készítés, stb.) tekinthettek meg.
Csütörtökön Comenius fogadást és találkozót szerveztek a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központ zöld termében, ahol először gondolatokat hallhattunk a Comenius projektről, majd a résztvevők megtekinthették a partnerintézmények prezentációit.
A vendéglátók több hivatalos programon kívüli, csapatépítő jellegű kirándulást és programot szerveztek a vendégeknek, így gyorsan el telt az a négy nap amelyet itt töltöttek nálunk Szentesen.
Az utolsó nap, a program zárása az Apponyi téri óvodában volt, ahol a „storymakers” programban résztvevő óvónők bábozást és néptáncot, valamint dalos játékot és táncházat tekintettek meg az óvodások közreműködésével.
Szentes, 2006. 10. 22.
|