1200 aláírással szentesítették

 

 

2006. január 23-án a Városháza konferenciatermében közös aláírásukkal szentesítették a Református Nagytemplom, az 50 férőhelyes idősek otthonának kivitelezői szerződését az érintett felek (Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség, Szentes Város Önkormányzata valamint a Polydom Magyar - Belga Építőipari Részvénytársaság képviselői).

A benyújtott árajánlatok alapján a Polydom Magyar - Belga Építőipari Részvénytársaság nyerte el a tervek, kivitelezésének jogát, akik 2006. február 1-től látnak neki a felújítási munkálatoknak. Természetesen az időjárás őket is nagyban korlátozza így az épületek belsőterének bontási munkálataival kezdenek, de amint az időjárás engedi úgy borul állványerdőbe a két épület.

 

A címben szereplő aláírási mennyiség soknak tűnik (1200), de a feleknek a kivitelezői szerződés több példányának minden oldalát aláírással kellett szignóznia (+ a terveket is), ezért több mint egy órán keresztül tartott a szerződéskötés.

 

Előzmények: 2004 júliusában Szentes Város Önkormányzata a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközséggel együttműködve pályázatot nyújtott be a ROP Irányító Hatóság által kiírt „A városi területek rehabilitációja” c. intézkedésre. A program teljes költségvetése közel 996 millió Ft, melynek 90%-os állami támogatásáról 2005. március 19-én Szentes Város Önkormányzata, a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség, és nem utolsó sorban a Magyar Terület- és Regionális Fejlesztési Hivatal képviseletében a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. szerződést írt alá. A nyertes projekt az életminőség javítására, a helyi idegenforgalom fellendülésére és szociális munkahelyteremtésre épül. A rehabilitáció során felújítják a műemlék református nagytemplomot, amely az ország egyik legnagyobb befogadóképességű református temploma, csaknem 4 ezer ülőhellyel. A templommal szemben lévő épületben 50 férőhelyes egyházi idősek otthonát alakítanak ki, harminc új munkahelyet teremtve. A két épület között található Kiss Bálint utca korhű rehabilitációja is része a pályázatnak.

Szentes, 2006. 01. 26.

.