Bemutatkoztak a pólósok

 

2005. szeptember 23-án a Páterház étteremben lebonyolított sajtótájékoztatón mutatkozott be a Szentesi VK élvonalbeli női és férfi vízilabdacsapata.

Az állófogadással egybekötött sajtótájékoztatóra volt hivatalos a média. Az eseményen a várost Szűcs Lajos alpolgármester képviselte, rajta kívül jelen voltak még a névadó támogatók, valamint a törzsszurkolók képviselői is.

A megjelenteket Beleon Zsolt klubelnök köszöntette, majd értékelte az egyesület jelenlegi helyzetét, egyben a jövőbeni tervekről is szólt. – Az elmúlt bajnokságban mind a női, mind pedig a férficsapat az elvárásoknak megfelelően szerepelt. Az ezüstérmes lányok még egy picivel felül is múlták azt, de a fiúk hetedik helye is az utóbbi évek legjobb eredménye.

 

Balról jobbra: Sóti Lajos (szakosztályvezető), Brezovai Dorottya, Dunderski Aleksandra, Hevesi Anita, Dalmády Petra,
Tóth Andrea, Dijana Berak, Molnár Anett, Szremkó Krisztina, Szabó Xénia, Huszka Zsuzsanna, Pengő Brigitta,
Dalmády Szandra, Rozgonyi Melinda, Sipos Edit, Döme Nóra, Kocsis István (edző)

 

A kérdés az, vajon az új évadban mindez megismételhető-e?

Nem lesz egyszerű – válaszolt Beleon. – Mind a két társaság némileg átalakult. Kezdjük a hölgyekkel. Kozák Lászlót az edzői poszton Kocsis István váltotta, de a játékosállományban is történt változás. Amely bennünket a leginkább érzékenyen érintett, az Kisteleki Dóra eligazolása volt. Amennyire sajnáltuk távozását, annyira örültünk a másik világbajnokunk, Tóth Andrea megtartásának.

Nagy szó ám ez, mert a Szentesi VK éves költségvetése 45-50 millió forint. Ezt az első osztályú női és férficsapat mellett még kilenc utánpótlásgárda működésére is kell költeni...

A klub nagy szerencséje, hogy a négy fő támogató – a város, a Hungerit Rt., a Top Cop Security Rt. és a Legrand Rt. – a költségvetés nagyjából 70 százalékát fedezi. Nélkülük már lehet, hogy nem nagyon beszélhetnénk szentesi pólóról.

Az elmúlt két évben egyaránt a második helyen záró alakulatnak ezúttal reálisan a bronzérem megszerzése van esélye, hiszen ne feledjük, a legutóbbi harmadik, a Dominóban öt világbajnok játszik. Az immár Hungerit-Top Cop Security Szentesi VK-ra hallgató együttes külföldről erősített: az egyaránt 21 éves Dunderski Aleksandra és Berak Diana is Szerbia-Montenegróból érkezett.

 

Mi a helyzet a férfiakkal, a Lengrand-Szentesi VK-val?

Beleon szerint igenis van sansz arra, hogy a nyolc között végezzenek a Vidumanszky Lászlót váltó Berki András tanítványai, akik közül Plézer János, Szollár László és Papp Gábor számít újnak.

 

Balról jobbra: Berki András (vezetőedző), Horváth Tamás, Benedek Tibor (technikai vezető), Döbrőssy Viktor,
Gábor Barnabás, Szollár László, Torday Árpád, Papp Gábor, Juhász Zsolt, Vígh Róbert, Herczeg György, Hegedűs István,
Németh Dániel, Szabó Nándor, Újházi Attila, Szabó Tamás, Józsa Tibor, Plézer János. 
Képről hiányzik: Jaksa Márk

Szentes, 2005. 10. 05.

.