MEGNYÍLT A WELLNESS COLOSSEUM

 

 

2004. november 10.                                                                 2005. augusztus 13.

 

Az elmúlt hétvégén (2005. augusztus 13.) felavatták Szentes legújabb sport- és egészségügyi komplexumát. Az Ady Endre utcai volt rendelőintézet épületét újította fel Brezovai Sándor, a Tradicionális Kyokushinkaikan Karate Szövetség és a helyi Oyama Dojo SE elnöke. A kétszeres Európa- bajnok 20 évre vette bérbe az épületet az Önkormányzattól, miután a volt Vármegyeháza pincéjében kialakított edzőteremből a megyeháza átépítése miatt költözniük kellett.

 

 

 

Hatalmas munkát végeztek kívül-belül az elmúlt kilenc hónapban így teljesen újjászületett a száz éves épület. A teljes födémet, a tetőt, mindent kijavítottak. Az épületből közel 200 köbméter szemét, törmelék, sár, cserép, tégla került ki. A tetőben több kilométer cseréplécet cseréltek ki. A szarufákat lecserélték. A nagyon komoly felújítási munkában a stukkókat kijavították, és helyreállították az épület régi fényét.

 

A dobok hangját ITT hallgathatják meg!

 

 

 

A Wellness Colosseum szombati avatóját a taiko dobok ütemes együttdobbanása nyitotta meg, melyre ifjú karatékák vonultak az ideiglenesen létrehozott küzdőtérre.

 

 

 

Hatalmas taps kísérte a bevonulást, melyet nem csak a város vezetése és a több száz érdeklődő látott, hanem jelen volt Katsuhito Gorai, a Nemzetközi Karate Szövetség főtitkára és Vakijutsi Tsutomo, az olasz válogatott szövetségi kapitánya.

 

 

 

 

 

A több mint két órás megnyitó ünnepség programján több tornabemutatót láthattunk, melyet fiatalok és az idősebb korosztály adott elő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bemutatók fináléjaként Brezovai Sándor a Tradicionális Kyokushinkaikan Karate Szövetség és a helyi Oyama Dojo SE elnöke, kétszeres Európa- bajnok tartott bemutatót, amit jó pár gázbeton tégla bánt.

 

 

 

 

 

A bemutatók után jött el a nagy pillanat, amikor is átadták a nagyközönségnek a Wellness Colosseumot. A japán és a magyar nemzetiszínű szalagokat Katsuhito Gorai, a Nemzetközi Karate Szövetség főtitkára,  Vakijutsi Tsutomo, az olasz válogatott szövetségi kapitánya és Szirbik Imre polgármester vágta át.

 

 

 

Ezután mindenki megtekinthette az épületben kialakított sportkomplexumot, ahol megközelítőleg 500 m2-en világszínvonalú Cardio és fittness gépekkel,külön férfi-női konditeremmel állnak rendelkezésére bárkinek. Az épületben található közel 50 db testedzőgép, 16 db fix és állítható fekvenyomó pad, 50 pár egykezes súlyzó 2-50 kg-ig, 16 db testedzőrúd 4 tonna súllyal.

 

A hétköznapokon az alábbi tornaszolgáltatásokat vehet igényben a hölgyek és a betegek:

• reggeli frissítő torna,

• mozgásfejlesztő torna 3 éves korig,

• regeneráló torna,

• mozgásos gyermektorna 3-7, valamint 7-10 éves korig,

• nyújtó- lazító torna,

• XXL torna duciknak, táplálék tanácsadással, fogyasztó szerekkel,

• alakformáló zsírégető torna (szalaggal, labdával, kézi súlyzóval, gumikötéllel),

• egyéni torna, gyógytorna

• terhes torna, intim torna

• baba mama torna

• balesetből vagy betegségből eredő rehabilitációs torna

• születési rendellenességből adódó betegségek gyógytornája

• egyéni irányított foglalkozások időpont egyeztetéssel

 

 

 

Az épület egyik idegenforgalmi nevezetessége az a közel 15 méteres festmény melyet Bóta Csaba készített Sosai Masutatsu Oyama életéről.

 

 

 

A rövid összefoglaló után pedig tekintsék meg, hogy milyen állapotban volt az épület a felújítás előtt, és további képeket láthatnak a megnyitó ünnepségéről.

 

 Ilyen volt!





















































































Húzd az egér nyilát a képekre!

 

 A megnyitó ünnepség további képei





















































































Húzd az egér nyilát a képekre!

Szentes, 2005. 08. 17.

 

 

.