Falunap Nagytőkén

 

 

 

2005. augusztus 13-án rendezte meg Nagytőke község Képviselő-testülete a község falunapját. Erre a napra készült egész évben a község apraja-nagyja.

A reggeli fúvós zenekari hívogató után vette kezdetét a főzőverseny. A focirajongók pedig a reggeli óráktól délig számos mérkőzést játszottak a falu sportpályáján.

 

 

 

 

A fiatalabbak aktív részvételére számítottak a szervezők, mert nekik rajzversenyt, futóversenyt, palacsintaevő versenyt rendeztek. Jelentkezésben nem is volt is volt hiány így csúsztak a palacsinták, koptak a ceruzák.

 

 

 

 

A harangszó nem csak az ízletes bográcsos ételeket, hanem az eredményhirdetéseket is meghozta. Délután hallhattuk még Németh József nótaénekest, de haditorna bemutatót is láthattak a kilátogatók.

 

 

 

A felnőttebbek számára a sörivó verseny adott kellemes felfrissülést, mert a nagy melegben jól esett az enyhén hűvös sör, amit egy szuszra (így volt a leggyorsabb) kellett meginni. Ennek a versenynek a legnagyobb előnye az volt, hogy volt döntője is, ahol a két leggyorsabb újra összemérhette tudását.

 

 

 

Ahogy közeledett az este, úgy szaporodtak a programok, és így megválasztották Nagytőke erősét, de játszott az Erotikus Görények nevű zenekar és este 10 órakor tűzijáték zárta a 2005-ös esztendő nagytőkei falunapját.

Szentes, 2005. 08. 15.

 

 

.