Kitekerték magukat!

III. Szentesi Tekerős Találkozó

 

 

 

Immáron harmadik esztendeje rendezték meg Szentesen a Tekerős Találkozót 2005. július 20-24. között. Szenyéri Dániel (1885-1969) szentesi tekerős emlékének szentelik ezt a találkozót, akinek ebben az évben van születésének a 120. évfordulója.

 

 

 

Mindennap reggeltől estig tekerőtanítás és daltanulás Havasréti Pál, Szerényi Béla és Kóta Judit vezetésével történt.

 

 

 

 

 

A találkozónak helyszínt a Városi Strand- és Élményfürdő kempingje adott otthont, de az időjárás áthúzta többször is a szervezők számítását. Így sajnos fedél alá kényszerültek, és a Kiss Bálint Református Általános Iskola díszterme nyújtott menedéket az értékes hangszereknek és gazdáinak.

 

 

 

 

 

A tábori gyakorlás hangokban!

 

 

 

A tábor programja keretében a résztvevők csongrádi, bokrosi, tiszaalpári népzenei gyűjtéseket tekinthettek meg videón, és beszélgethettek Szenyéri Dániel egykori tekerős leszármazottaival.

 

 

 

 

 

Szombaton (július 23-án) este 19.30-tól a tiszaalpári Bársony Mihály Népdalkörnek hagyományőrző műsorán szórakozhattak a soknemzetiségű tekerősök.

 

 

 

Szentes, 2005. 07. 25.

 

.