Együtt az orgonáért

Anna-napi jótékony célú hangverseny az orgona felújítására

 

 

Az elmúlt évhez hasonlóan ebben az évben is megrendezték az Anna-napi jótékony célú hangversenyt 2005. július 31-én, melyen neves művészek (Berkes János, Gábor Géza, Tóth Judit, Vajda Júlia, Hegyi Anikó, Bácskai János, Nagy János, Takács Gabriella)  léptek fel és mindezt jótékony célból tették, hogy a hangversenyen befolyt összeg az orgona felújítását célul kitűző alapítvány kasszáját növelje.

 

 

 

A szakemberek véleménye szerint sürgősen szükség lenne az orgona átépítésére. A sípanyag maradéktalanul felhasználható, de a játszóasztalt és a belső szerkezetet fel kell újítani - mesélte Nagy János Szentes város díszpolgára, nyugalmazott címzetes iskolaigazgató.

Ennek érdekében alapítványt hoztak létre a szükséges anyagiak előteremtésére. Az orgonát nem csak az istentiszteleteken használják, nyaranta rendszeresen rendeznek orgonahangversenyeket.

 

 

 

Az elmúlt évben egyedüli szólistaként Berkes János és Nagy János már adott közösen hangversenyt az orgona felújítására, de az idén nyolc résztvevőssé bővült a hangverseny.

Homoki Nagy Mária hangverseny előtti beszédében kihangsúlyozta, hogy ez a nemes cél összefogást kell, hogy eredményezzen, ez pedig látható, hogy a művészek már összefogtak és már csak rajtunk múlik.

 

A bevezető után Karinthy Frigyes: Előszó című versét hallhattuk Bácskai Jánostól:

 

(részlet)

 

Nem mondhatom el senkinek,

Elmondom hát mindenkinek.

 

Elmondom én, elmondanám,

De béna a kezem s dadog a szám.

 

Elmondanám, az út hová vezet, S

egítsetek hát, nyujtsatok kezet.

 

Emeljetek fel, szólni, látni, élni, I

tt lent a porban nem tudok beszélni.

 

A csörgõt eldobtam és nincs harangom,

Itt lent a porban rossz a hangom.

 

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,

Emeljetek hát fel a magosba.

 

Egy szószéket a sok közül kibérlek,

Engedjetek fel lépcsõjére, kérlek.

 

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,

De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

 

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt Nektek, kiket szerettem,

Állván tátott szemmel, csodára várván.

 

Amit nem mondhatok el senkinek,

Amit majd elmondok mindenkinek.

 

 

 

A hangversenyből részlet ITT hallgatható meg!

 

 

 

 Számlaszám: 57200031-10043567

 

.