A Jövőnkért Alapfokú Művészetoktatási Intézmény idén is megrendezte "kis képzőművész táborát" 2005. június 27-től július 1-ig, amelyet ettől az évtől kezdődően már nem kell külső helyszínen megrendezniük (Péter Pál polgárház) pedig a gyerekek szerették azt a hangulatos helyszínt, hanem az iskola új épületének árnyas udvara adott helyt a tábornak.

 

 

 

Idén harmincöten jelentkeztek (főként az iskola tanulói) erre a nyári elfoglaltságra, amely hasznosan telt és úgy néz ki, hogy maradandó alkotást eredményez, mert a tábor "lakók" Szentes város motívumait feldolgozva egy nagyméretű csempe faliképet készítettek Janó Tibor és Szabó Mariann vezetésével.

 

 

 

A készülő csempéken megjelennek Szentes híres épületei, növény- és állatvilága. Egy mozaikkép alakul így ki, és egyeztetve Tomcsányi Ferenccel a szentesi strand vezetőjével a strandnak szeretnék ajándékozni.

 

 

 

A gyerekeket ez a nemes feladat egyre szebb alkotásokra inspirálta, mert ezáltal maradandót alkotnak, amelyek az idő multával is megőrzik a "gyermekalkotók" munkásságát. 

 

 

 

Míg a kis képzőművészek alkottak addig a Kiss Bálint Református Általános Iskola tornatermében a nemzetközi moderntánc táborban gyakoroltak a szentesi, újszentesi (Románia) és lengyel táborozók.

 

 

A tábor nemzetköziségét két tizenkétfős (román, lengyel) csoport jelentette. A lengyel csoporttal az iskola az elmúlt év során vette fel a kapcsolatot. Ekkor a szentesi moderntánc csoport kilenc tagja Lengyelországban vehetett részt egy táborban, ahol francia és lengyel trénerek edzették és készítették fel őket fel egy közös produkcióra, amely a táborzárásként megrendezett műsoron kerül bemutatásra.

 

 

 

Az akkori szíves vendéglátást és a barátságot kívánták a szervezők a mostani táborra szóló meghívással viszonozni, amely nem volt eredménytelen.

Az újszentesi fiatalok Szentes testvérvárosából a romániai Újszentesről érkeztek a táborra, akik nem érkeztek üres kézzel, mert egyéni produkciót hoztak a szentesieknek.

 

 

 

A tánctábor lakóival délelőttönként Vass Sándor, délután Keller Nóra foglalkozott. A pedagógusoknak a legnagyobb kihívást a közös produkció betanítása jelentette, amely nehézségét nem a mozdulatok megtanulása, hanem az idő és a tábor rövidsége adta.

 

 

 

 

 

Szerda délután Szirbik Imre polgármester úr fogadta a tábor külföldi vendégeit, akitől megismerhették Szentes múltját és jelenét.

 

 

 

A külföldi vendégeknek a házigazdák folyamatos programokat szerveztek így pénteken Budapestre és Szentendrére látogattak, szombaton közös búcsúest volt az iskola épületében, amelyre mindenki készült a saját országának és szokásainak bemutatásával.

Az izgalom csak ezután fokozódott, amikor is vasárnap este a moderntánc esten mindannyian felléptek egyéni számmal és az itt készített koreográfia alapján egy közös számmal is.

 

 VI. Nyári Modern Táncest

 

 

 

A Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola ebben az évben is megrendezte Nyári Modern Táncestjét, amelynek ez idáig a Tóth József Színházterem adott otthont, de a résztvevők és a közönség megnövekedett száma arra késztette az iskola vezetését, hogy egy nagyobb termet keressenek, és így került a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokba a rendezvény.

 

 

 

A táncbemutatók szereplői között ott voltak a külföldi csoportok, akik résztvettek a Nemzetközi Moderntánc táboron.

 

 

 

A nézők bepillanthattak a színpadi tánc világába, ezen belül fesztiváldíjas show tánc, funky és hip-hop, modern jazz és jazzbalett produkciókat láthattak.

 

 

 

 

 

A lengyel vendégek bemutatója igazán kiforrott képzést mutatott, és az egyéni produkciók között a koreográfiát és az előadásmódot figyelembe véve kiemelkedtek produkciójukkal, tehát lehetett tőlük tanulni.

 

 

 

 

 

 

 

A fiatal néptánccsoportot a nyári szünet tizedelte meg, de hát elvégre nyári szünet van és itt az ideje a nyaralásnak. A pedagógusuk pedig a szegedi Szabadtéri Játékokon lépett fel, mert az előző napi előadást az eső elmosta, ezért vasárnap újra előadták a félbeszakadt művet, és így nem tudott jelen lenni a gyerekek bemutatóján, de volt egy "csöpke" leány, aki olyan magabiztosan vezényelte a többieket, hogy ezt a "pedagógushiány" senki sem vette volna észre, ha nem közlik a műsorszám előtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nyári Modern Táncest során több mint 20 produkciót láthattunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyéni és a csoportos bemutatók után jött a szünet amikor is a gála "verkfilmjét" tekinthettük meg, az első hangfalletételtől a gála kezdéséig. Sok ismerős arc, az izgulás és a gyakorlás pillanatait mutatta be a közönségnek az a közel 20 perces kisfilm.

 

 

 

 

 

A szünet után jött a közös produkció amelyben igazi "riói" hangulat uralkodott. Tánc, móka és még egy kis küzdősport (?) is belefért, azaz capuéra a produkcióba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

www.szentesinfo.hu/jovonkert

 

Szentes, 2005. 07. 11.

 

.