Új helyen a VI. sz. felnőtt körzet háziorvosa

 

 

 

Elkészült a VI. számú felnőtt körzet új háziorvosi rendelője. A bejárat melletti shilt-en olvashatjuk, hogy a "hatos körzet" háziorvos- és üzemorvostan szakorvosa, aki eddig a rendelőintézetben gondoskodott 2500 pácienséről ezentúl új helyen, a Zolnay utcán fogadja a betegeket.

 

 

 

Az egykori pártházból átalakított, az európai uniós szabványnak megfelelő új rendelőt ünnepélyesen 2005. július 4-én adták át. Másnap már reggel 7 órától várta Dr. Zoltán László szentesi háziorvos a betegeket.

Az egykori rossz állagú pártházat kedvezményes feltételekkel adta el az önkormányzat a háziorvosnak. Az épület azonban annyira lepusztult az elmúlt évtizedekben, hogy csak a főfalak és a födém maradhatott, teljesen át kellett építeni. A kivitelezés költsége így elérte a 25 millió forintot, amely az önerő mellett tetemes hitelt és a regionális fejlesztési tanács pályázatán nyert összeget tartalmazza.

 

 

 

A rendelő már eleve akadálymentesítve készült. Sokan az igényes és modern környezetet látva azt hiszik, hogy magánrendelő épült, de ez nem magánrendelő, tehát nem kell fizetniük a pácienseknek az ellátásukért, hiszen az OEP finanszírozza azt.

Szentes, 2005. 07. 08.

.