Pályázati értékelő

 

 

A 2005-ös esztendő első félévben benyújtott pályázati eredményeit (részeredményeit) ismertették a Városházán 2005. június 14-én.

Közel száz, pontosabban 91 pályázat készült el az idén, ebből 62-t az intézményi hálózat készített el. Ez 48 millió forint megszerzésére irányult. Sajnos, eddig csak 6 pályázat esetében érkezett visszajelzés, hogy nyertes. 11-et nem fogadtak el a bírálók. (Nem formai okok miatt utasították el a pályázatokat.) Azok döntő hányada, most már a második félévben vár elbírálásra.

A kimutatást böngészve kitűnik, hogy az intézmények közül a legtöbb pályázatot (összesen 8-at) a Családsegítő Központ adott be. Viszont a Klauzál Gábor Általános Iskola a benyújtott 5 pályázatból egyet már megnyert, és ezzel a legnagyobb összeget vehette át, összesen 300 ezer forintot. A Szentesi Művelődési Központ 250, míg a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok 200 ezer forintot nyert egy-egy pályázattal.

Szentes, 2005. 06. 22.

.