DFA Akadémia focitábora

 

 

 

 

2005. június 20-24 között rendezték meg a DFA focitábort Szentesen a Pusztai László Sporttelepen.

A magyarországi futballiskolák és utánpótlásműhelyek kevés kivétellel koncepció nélkül, nem megfelelő hatékonysággal dolgoznak. A DFA – Hungária képzési koncepciója ennek a problémának a megoldásához nyújt segítséget anélkül, hogy konkurenciát jelentene bármilyen szövetségnek vagy egyesületnek - mondta Janiga László a tábor vezetője.

 

 

 

A táborban folyó képzés a német futball akadémia (DFA) alapelvei szerint történtek. Ezen az öt napon sokat futottak a srácok, de az edzésnek alkalmazkodnia kell a gyermekek életkorához és képzettségükhöz. Motiváló hatásúnak, sokoldalúnak és változatosnak kellett lennie.

A gyermekek edzése során kisebb és könnyebb labdát kell használni mint a felnőtt edzéseken. Így lehetővé válik, hogy a technikai gyakorlatokat kisebb erőfelhasználással és nagyobb sikerélménnyel hajtsák végre.

Azért, hogy a játék során a gyerekek minél több sikerélményhez jussanak kevesebb és könnyen érthető szabályokat kell megadni. Az edzőnek lehetősége van kiegészítő szabályokat adni, amivel a gyakorolni kívánt technikai elemet kihangsúlyozhatják a játék közben. (Pl.: a fejes gól duplán számít)

 

 

 

A játék és a sikerélmény fontosabb a győzelemnél! Az egyéni teljesítmény és a személyes siker minden egyes játékosnál hangsúlyosabb mint, a csapat sikere. Éppen ezért az edzőnek figyelembe kell venni az egyes játékosok kreativitását, egyéniségét,de oly módon, hogy a játékosok társaikat partnerként kezeljék.

A labdarúgás alapgondolata: gólt lőni és megakadályozni az ellenfelet a gól szerzésben. A lehető legtöbb játékformán keresztül kell ezt az alapgondolatot a gyerekekkel megértetni. A védekezés és támadás alapfeladata között a gyerekeknek könnyen tudni kell váltani.

Szentes, 2005. 06. 27.

.