Elszállt, mint a malomkő Toldi kezéből

Repülő csészealjak a Széchenyi-ligetben

 

 

 

Sajnos mindig is voltak, vannak, lesznek olyan emberek, akik nem becsülik mások munkáját, és ez bebizonyosodott ismételten az elmúlt napokban is, mert a kurcai virágdobálás után ismételten vandálok jártak a Széchenyi-ligetben.

A Koszta József múzeum előtt erősemberek sétáltak, akik a kővirágtartókat felborították. Gondoljuk hogy az illető, vagy illetők szemüvegesek, mert a virágtartókat összetévesztették a malomkővel, mert azt szokták arrébb dobni. Ha így nézzük az esetet, akkor sem egy nagy teljesítmény, mert közel 72 cm repült arrébb a két virágtartó.

 

 

 

Hegymászásban sem döntöttek csúcsot a randalírozók, mert a múzeum gázkonvektoros fűtésének védőrácsát leszedve csak az ott található kubikus szobor tetejéig sikerül felmászniuk. Ezt jelzi azt ott hagyott rács, amit mint egy zászló kitűztek azaz feltettek rá.

Az érintettek igazán "elismerést" vagyis "felismerést" érdemelnek, melyet a Polgármesteri Hivatal a Szentesi Rendőrkapitányságra bízott.

Szentes, 2005. 05. 27.

.