Osztrák-magyar barátság

Tiroli gyerekek a Kosztában

 

 

Ismételten eltelt két esztendő. Ez nem is lenne akkora dolog, de egy iskola életében ez az időmúlás számos változást jelent. Jönnek - mennek a gyerekek, de szerencsére a kapcsolatok maradnak. Ilyen kapcsolat gyümölcse az a partneriskolai együttműködés, melyet a Koszta József Általános Iskola és a Niederndorf-i iskola tart fenn.

 

 

 

A partneriskolai kapcsolatot a Koszta József Általános Iskola kezdeményezte, később a Bécsi Nemzetközi Kapcsolatok Intézete segítségével realizálódott. Immáron tizedszer találkoznak a diákok és a tanárok. A mostani találkozó, mint minden páros esztendőben Szentesen volt.

 

 

 

Kétévenként jönne a tiroli gyerekek Szentesre, a közte levő esztendő egy hetét pedig a Kosztások töltik el náluk. Idegen nyelvi órákon vehetnek részt a tanulók, ez oda-vissza alapon működik, illetve olyan szerencsés helyzetben vannak a szentesiek diákok, hogy a kint tartózkodás ideje alatt megtanulnak síelni.

 

 

 

A Szentesre érkezett tiroli diákoknak számos programot terveztek a vendéglátók, de az igaz nagy élményt azok a programok jelentették, amikor úgymond összeeresztették a két társaságot. Ilyen program volt az a játékos sportvetélkedő, melyet az iskola tornatermében rendeztek meg.

 

 

 

 

 

 

 

Itt aztán keveredett ám a szurkolás! Gyorsabban! Schnell! Spurt! Hajrá!

 

 

 

A különböző sorversenyek között volt mocsárjárás, tojáslopkodás, tehénfejés.

 

 

 

 

 

Az utolsó nap!

 

 

 

Az egy hetes találkozó zárásaként mind a magyar, mind az osztrák gyerekek műsorokkal készültek a fináléra. Igazán jól és sajnos gyorsan telt el ez a rövid idő, de a kapcsolatok nem hogy megmaradtak, hanem újak szövődtek, és biztosan csúcsra lesznek járatva az e-mail-ek a következő hetekben, mert így a legkönnyebb áthidalni a több száz kilométeres távolságot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2005. 05. 17.

 

.