RÁADÁS GÁLA

 

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatának egyik legnagyobb ünnepe a minden év márciusában megrendezendő Drámais gála, ahol a tagozat legkiválóbb diákjai mutatkoznak be énekkel, tánccal, verssel, monológokkal; illetve az év közben készült színpadi produkciókat tekinthetik meg az érdeklődők. Mivel e márciusi alkalommal leginkább gimnázium diákjainak szülei, rokonai és barátai töltik meg a városi színháztermet, május végén - szintén hagyományosan - megismétlik a gálaműsort.

 

 

 

Milyen is a drámais élet a Horváth Mihály Gimnáziumban?

Versek, prózák, dalok, jelenetek, énekkar, táncóra, énekpróba, beszédtechnika, színházi alapismeretek, filmesztétika, filmtechnika, próbák magyarul, franciául, angolul vagy németül, jópofa Mikulás-műsor, bensőséges karácsonyi összeállítás, izgalmakkal teli Mustra, fergeteges Gimi Gála, téli műsoros teadélután, tartalmas, sokszínű prózai-, zenés-, táncos szereplés a szalagavató ünnepségen, fellépés városi rendezvényeken.

 

 

A HMG drámatagozatos osztályainak a tanév sok-sok szerepléssel telik el, olykor a közönségnek, olykor a tanároknak kell megfelelni, de mindig meg kell felelni. A drámais diákok otthonosan mozognak a színpadon, de így az év (tanév) végéhez közeledve mindig eljön az a pillanat, amikor egy fellépés az utolsó színpadra lépés lesz. Ebben a tanévben még egyszer álltak színpadra a drámaisok, és ezt az utolsó megmérettetést örömjátéknak is nevezhetjük.

 

 

 

Erre a "Ráadás Gálára" került sor 2005. május 26-án a Tóth József Színházteremben.

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2005. 05. 31.

 

.