20 éves a Klauzál

 

 

Kedves ünneplő közönség! Kedves diákjaink, kedves szülők, kedves munkatársaim, Tisztelt vendégeink! - ezekkel a szavakkal köszöntötte 2005. május 20-án a Tóth József Színházteremben összegyűlt vendégeket Tariné Lantos Piroska a Klauzál Gábor Általános Iskola igazgatója.

 

"Szeretettel és őszinte örömmel köszöntök mindenkit, aki ma eljött. Ünnepelni gyűltünk össze. Húsz éves a Klauzál - gálaműsorra szólt a meghívó. A Klauzál Gábor Általános Iskola ma egy gálaműsorral ünnepli alapításának 20 éves évfordulóját. Az emlékezés az évforduló - jó alkalmat teremt arra, hogy megálljunk, kiemelkedjünk a hétköznapokból.

Ahogy most szétnézek a teremben, látom és önkéntelenül is arra gondolok, hogy összetartozunk. Összeköt bennünket az elmúlt 20 év, összeköt bennünket az elmúlt évek sikerei, örömei. Ezzel a mai napra összeállított gálaműsorral lezárjuk az eddig közösen megtett utat. Ezen az úton nagyon sokan velünk voltak. Szerettünk volna valamennyiüket meghívni erre az alkalomra. Mindenkinek szólt a meghívó, annak a több mint 2000 Klauzálos diáknak, aki iskolánk tanulója volt vagy tanulója ma is. Velük együtt természetesen a szülőknek, akik hozzánk íratták iskolába gyermekeiket. Szólt a volt és jelenlegi munkatársainknak. Szólt a velünk szoros együttműködésben működő fenntartó önkormányzat munkatársainak a társintézmények munkatársainak. Szólt mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak iskolánk tevékenységéhez. Kérem azokat, akik most itt vannak és velünk együtt ünnepelnek, fogadják szeretettel gálaműsorunkat, amelyben a régi és jelenlegi tanítványaink szerepelnek.

Kellemes szórakozást kívánok!"

 

 

 

A jelenlegi igazgató beszéde után következett a volt igazgató, a z iskola első igazgatójának visszaemlékezése. Oltyán Lajos nyugalmazott iskolaigazgató a kezdetekre, azaz az első évnyitóra emlékezett vissza.

Oltyán Lajos visszaemlékezését ITT hallgathatják meg!

"1984 augusztus utolsó hetében ..."

 

 

 

Az igazgatói beszédek után Szirbik Imre polgármester köszöntötte a volt és jelenlegi diákokat és tanáraikat, e jeles évforduló alkalmából. Beszédében elmondta, hogy gyermeke is ennek az iskolának volt a tanulója, így személyes kapcsolata volt az ott folyó képzés terén. Kiemelte, hogy ezt az iskolát akkor kimondottan sportiskolának tekintették, és az akkori lendület a mai napig megmaradt az iskola diákjaiban.

 

 

A polgármesteri köszöntő után Kádár Róbert egykori diák egy szép üvegképpel ajándékozta meg az iskolát, mely kép az iskola névadóját ábrázolja.

A rövid protokolli bevezető után jöjjön a műsor. Jöjjön a gála!

 

 

 

Elsőként a legrégebbi szakkör tanulói léptek a színpadra, néptánccal. A Zöldág Néptánc csoport, mely később sportegyesületté alakult itt kezdte meg működését.

 

 

 

 

 

A tánc után pedig jött a "Három Pösze!" című népmese színpadi változata.

 

 

 

A vidámság után pedig jött egy kis komolyság, Halmai Bianka személyében. aki hegedűjátékával nyűgözte le a fiatalokat.

 

 

 

Ismételten stílusváltás, és már táncoltak is a diákok az esőben. Szerencsére az eső csak egy képzeletbeli találmány volt, így megúsztuk a bőrigázást.

 

 

 

 

 

A modern stílusú táncok folytatták a sort a színpadon.

 

 

 

 

 

A felsőbb évesek pedig monológgyűjteménnyel készültek, mely magában hordozott egyfajta fanyar humort.

 

 

 

 

Tánc, tánc, tánc és megint csak tánc következett különböző stílusokban.

 

 

 

 

A szünet előtt az iskola pedagógusaiból összeverbuválódott énekkar lépett a színpadra, és ezek után lélegezhettünk fel először.

 

 

 

Az est folyamán még fellépett az iskola egykori diákja Kőhalmi Zoltán humorista is aki elhíresült, hogy Fábry Sándor egyik humorgyárosa. Mindenesetre meg kell hagyni, hogy amit csinál azt jól csinálja.

 

 

 

A rendezvény kezdetekor már egy csapat gyermeket lehetett látnia nézőtéren, akik ki voltak festve, mindenféle állatnak, és a második rész leplezte le őket, mert éppen a négyszögletes kerek erdő történetét, azaz Döm-dö-döm aranyigazságaival teli mesét adták elő.

 

 

 

 

 

 

A rendezvény zárása előtt még megtekinthettünk egy step-aerobikot, melyet a nagyobb lányok mutattak be, és a fináléban ismételten a tanároké volt a főszerep.

 

 

Szentes, 2005. 05. 26.

 

.