Slájm függöny a bíróknak, avagy...

...savanyú lett a vecsési káposzta

Nagy küzdelemre lehetett számítani, mert igazi rangadót rendeznek a labdarúgó NB II-ben vasárnap (2005. április 10-én), amikor is a Szentes a Vecsést fogadta.

 

 

Az első huszonöt percben hazai mezőnyfölény jellemezte a mérkőzést. Igazi rangadó volt, amelyen mindkét gárda küzdött. A 25. percben Koncz tétovázott, szerelték, majd szerencsétlenül találta el az ellenfél lábát, 11-es. Kiri ugyan jó irányba mozdult, de az egykori válogatott Pisont a büntetőből a jobb sarokba lőtt, 0–1.

A gól megtörte a hazai gárdát, nem tudta azt folytatni, amit előtte produkált. A szünet előtti percekben parázs hangulat alakult ki, amelyről elsősorban a játékvezetői hármas tehetett.

 

 

 

A szünet után a Szentes igyekezett azt a játékot nyújtani, amit a meccs elején, de a 67. percben a vecsésiek gyorsan elvégeztek egy szabadrúgást, és a lesen álló Czipper egyedül vitte Kirire a kapusunkra a labdát, majd felette emelt a hálóba, 0-2.  A Vecsés a 73. percben állította be a végeredményt. Ekkor a lesen álló Szabóhoz passzoltak, a bíró felülbírálta segítőjét, és továbbengedte a játékot és a vendégek beállították a végeredményt, 0-3. Na ekkor szabadult el a pokol!

 

 

A játékvezetőket a szurkolói indulatok elől biztonsági emberek próbálták megóvni, de csak úgy röpködtek a hét csillagos szavak! Ilyen szurkolói indulatot még soha egyik mérkőzésen sem tapasztaltunk, így megvártuk a végkifejletet.

Több mint egy órára volt szükségük a bíróknak ahhoz, hogy felöltözzenek, és közben kihívták a rendőrséget is védelmükre. Több tervet dolgoztak ki a játékvezetők kimenekítésére de a B közép kitartó volt.

A Dózsa ház felöli kijáraton távoztak, de pechükre pont a bejárat előtt parkoltak az autójukkal. A rendőrök kísérték őket, és egy gyors beszállás után még kikiabáltak az ablakon: "Ha hozzányúlsz az autómhoz, megöllek!" (Ez a gondolat ugyanolyan sportszerű volt, mint a játékvezetésük!), de hallgassák meg a szurkolók játékvezetői búcsúztatását, mely után a szomszédos Delelő vendéglőből (ott vacsorázott a szentesi csapat) hatalmas vastaps hallatszott!

 

 

A képaláírás: Röpködtek a slájmok, meg a ****, ***-t az a **** te ***** meg! Jászapáti ******-ök! Piszkos **** ***,***** ****!

A "B" közép játékvezetői búcsúztatását ITT hallgathatják meg!

 Figyelem!  Csak 16 éven felülieknek!

Szentes, 2005. 04. 11.

.