Új helyen a Pepita Macska

 

2004-ben indult el a Pepita Macska nevű „szórakozóhely”, heti rendszerességgel (péntek, szombat éjszaka), amely megpróbált alkalmas helyszín lenni - az alkohol nélkül - szórakozni, társakra találni vágyó fiataloknak, illetve alternatív lehetőséget kívánt biztosítani azoknak a fiataloknak, akik az éjszakai szórakozást (diszkó) megelőzően jobb híján közterületen, vagy kocsmákban töltötték az idejüket. A programot Szentes Város Önkormányzata, illetve 2004. év végéig a Szentes Városi KEF működtette. A 2004. december 31-ig tartó időszakban a folyamatos működéshez szükséges költségeket is a fenn említett szervezetek vállalták magukra.

 

 

A fiatalok részéről több méltánylandó kérés és javaslat is megfogalmazásra került, ezeket igyekeztünk az új program kidolgozásakor figyelembe venni, így került a tervbe az éjszakai foci bajnokság meghirdetése, a Szerepjáték sarok kialakítása, lehetőség szerint külön helyiség biztosításával. A program hosszú távú célkitűzéseinél nagy figyelmet fordítottunk a közösség aktivitására. A klubban rendszeresen megjelenő fiatalok, a programban résztvevő szervezetek és szakemberek véleményét és ötleteit figyelembe véve, a „Pepita Macska” drog- és alkoholmentes szórakozóhely szolgáltatási körének kibővítését a következő tematikus rendszerben foglaltuk össze:

 

 

 

Kulturális és szabadidős programok

  • Hírlapok és ifjúsági magazinok elérhetővé tétele;

  • Zenehallgatás; állandó lehetőség biztosítása hozott, vagy a klubban található zeneszámok meghallgatására

  • Sport versenyek meghirdetése. Kapcsolódás az országos, illetve nemzetközi sportprogramokhoz, pl.: Gyaloglás Világnapja, Egészségnapja, Challenge-Day, stb.

  • Kirándulások, túraprogramok; kapcsolódás a Szabadidősport Klub, a Városi Sportközpont, és a VE-GA Szövetség által szervezett programokhoz, igény esetén önálló kezdeményezés keretében.

  • Részvétel a városi, régiós és országos programokban.

  • Saját „házon belüli” szolgáltatások és programok szervezése, pl.: képzőművészeti foglalkozások indítása, erre motivált pedagógusok bevonásával, stb.

 

Információ közvetítés

  • Kulturális és szabadidős programokról; írott és elektronikus sajtóban megjelenő hírek és hirdetések közzététele, esetleg helyfoglalás és jegyrendelés

  • Továbbtanulási és munka lehetőségekről; a térségben működő diákmunkával foglalkozó szervezeteknek lehetőség biztosítása a toborzásra, illetve az oktatási rendszeren kívül működő képzéssel foglalkozó szervezetekről , képzésekről tájékoztató összeállítása.

  • Segítő szervezetek elérhetőségéről és tevékenységéről; címlisták, telefonszámok, szolgáltatások jegyzékének összeállítása, közzététele.

  • Klubokról, tanfolyamokról

  • Szálláshelyekről; olcsó szálláshelyek, táborozási lehetőségek, tájékoztatás kedvezményekről és feltételekről.

Szentes, 2005. 04. 21.

.