Március 15.

                         

 

 

 

Az 1848-as forradalom és szabadságharc 157. évfordulójára rendezett városi ünnepség 10 óra 30 perckor ünnepélyes zászlófelvonással kezdődött a szentesi Kossuth téren.

 

 

 

A zászlófelvonás után a Kossuth téren felállított nagyszínpadon folytatódott a műsor. Elsőként a Seress Formáció előadásában hallgathattuk meg a Nemzeti dalt. (Aki nem volt jelen az ünnepségen az ITT hallgathatja meg a dalt!)

 

 

 

 

 

 

A Nemzeti dal után a Pavane táncegyüttes Toborzóját tekinthettük meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

A történelmi táncok után Szirbik Imre polgármester mondta el ünnepi köszöntőjét.

(A polgármesteri beszédet ITT hallgathatják meg!)

 

 

 

A polgármester szavai után Krisztik Csaba egyetemi hallgató megható és átható szavalatát hallhattuk.

 

 

 

Az ünnepség végén pedig következett a téren található két szobor megkoszorúzása (Kossuth Lajos és Horváth Mihály szobra), ahol a városvezetése, a politikai és civil szervezetek és társadalmi csoportok helyezték el az emlékezés virágait.

 

 

 

 

 

Szentes, 2005. 03. 17.

 

.