Pollák Szalagavató

 

 

2005. február 18-án rendezte meg szalagavató ünnepségét a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola a Dr. Papp László Városi Sportcsarnokban.

 

 

Az iskola történetében másodszor (1997, 2005) vették igénybe a sportcsarnok adta lehetőségeket szalagavató ünnepségre, mert eddig szinte mindig az Ifjúsági Házban rendezték meg a végzősök szalagtűzését. Hajdanában a Megyeháza adott helyt a Pollákosok szalagtűzésének, és onnan az IH pódium terme vette át. Mivel idén három végzős osztálya van az iskolának, és azok sem csekély létszámúak, ezért az iskola vezetése úgy gondolta, hogy nagyobb teret igényel idén a szalagavató.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A végzős hallgatókat elsőként Szirbik Imre polgármester köszöntötte, és felhívta a figyelmet, hogy az új érettségi rendszer történetét a most végzős diákok indítják el, mert ebben az évben már emelt szintű érettségit tehetnek.

 

 

 

A polgármesteri beszéd után Nagy Gyuláné igazgatónő mondta el ünnepi gondolatait, és ezek után elkezdődött a szalagtűzés.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 12. évfolyam nevében Bányai Norbert búcsúzott tanáraitól és diáktársaitól, és ezzel ért véget a szalagavató ünnepi része. A fojtatásban a végzős hallgatók műsorait tekinthették meg a szülők, tanárok, barátok.

 

A továbbiakban haladjunk Kalmár Zsolt (konferansz) szövegkönyve alapján:

 

- Hölgyeim és Uraim! Váczi Nikolett műsorvezető társam közreműködése keretbe foglalta az este ünnepi eseményét, a szalagtűzést. Az én feladatom az, hogy a könnyed hangvételű műsorszámokat felkonferáljam. Kezdjünk hát bele! Az iskolai élet diákként egészen más képet mutat, mint évekkel később, amikor felnőttként tekintünk vissza. A 12.c osztály tanulói Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című művét dolgozták fel, amit saját készítésű képeikkel illusztrálnak. Fogadják szeretettel!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hölgyeim és Uraim! Kapaszkodjanak meg, egy friss, reppelős videoklippet mutatunk be Önöknek a 12. b osztályról. A klippet készítette: Kalamusz Krisztián, Sipka László, Lázár Mihály, Hevesi Ádám, Sipos Zsolt és Csanyiga Zsolt. Tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 23. Így a videoklipp címe: 23-an.

 

 

 

 

 

 

Most következzék a szeptember óta tartó gyakorlások, lábletaposások, rendezetlen mozgások összehangolásának csúcspontja, a mai este fénypontja, a végzősök nyitó tánca.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután felfrissültünk a színes táncbemutatótól, következzék egy olyan produkció, ami összefoglalja a múltat, a jelent és talán előrevetíti a jövőt. A 11. évfolyam műsora következik, amit szeretettel ajánlanak a végzős diáktársaknak.

 

 

 

A következő műsorszámunk egy igazi csemege a mai estén. Nem is mondok többet, hiszen a produkció önmagáért beszél. A 12. osztályosok Zsidó tánca következik.

 

 

 

 

 

 

Iskolánk diákjai nagyon sokoldalúak. Lázár Mihály, Lehoczki Zsolt és Orosz Ádám többféle tevékenységet kipróbáltak a négy év alatt. Az egyik ilyen érdekesség a Zenthus János Középkori Hagyományőrző csoportban való részvétel. A most következő percekben a fellépők egy régi korba repítenek bennünket. Kellemes időutazást kívánok mindenkinek!

 

 

 

 

 

 

Ez után a kellemes időutazás után nehéz visszazökkenni a jelenbe, de kárpótoljon mindenkit egy vérpezsdítő változata a táncművészetnek, a Silver Tse. táncosainak előadásában.

 

                           

 

Kedves vendégeink! Fogadják szeretettel műsorunk zárásaként és a szalagavató bál nyitányaként a végzősök keringőjét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves vendégeink, a végzősök felkérik önöket egy táncra. Kérem, ne adjanak nekik kosarat. Én megköszönöm megtisztelő figyelmüket, jó estét, jó szórakozást kívánok mindenkinek!

 

 

 

 

 

 

 

 

Szentes, 2005. 02. 22.

 

.