Csak fürödni tilos ???

 

 

 

Így télen igen kedveltek a befagyott tavak. Szentes mellett található a Termál-tó, amelyet a téli hétvégéken rendszeresen keresnek fel a téli sportok kedvelői. Volt olyan esztendő, amikor nagy mennyiségű hó hullott, ilyenkor egy hótól megtisztított jeges területért hihetetlen harc folyt. A „helyi törvények szerint” azé a terület, aki előbb érkezik. Szerencsére idén a hó nem akadályozza a korcsolyázókat.

 

 

A tóra való bejutás nehézkes a szél kovácsolta jégbordák miatt!

Még mielőtt tömegesen nekiindulnánk korcsolyánkat a vállunkra dobva, közöljük, hogy TILOS a Termál tavon való korcsolyázás, mert folyamatosan van melegvíz utánpótlása a tónak. Igaz ezt a helyszínen semmilyen tábla sem közli a kilátogatókkal, csak egy Fürödni Tilos!-t láthatunk a nádasban, és ameddig nem fürdik az ember addig nincs is baj. (Vagy mégis?) Baj csak akkor van, ha beszakad valaki alatt a jég. Öröm, az ürömben, hogy erre az esetre a tűzoltók fel vannak készülve, mert az országos szakmai versenyen is bizonyított a csapat, ugyanis egy új, jégről ill. vízből való mentési eljárást és azok segédeszközeit fejlesztette ki.

 

 

 

Ezt a technikát az elmúlt évben mutatták be, de szerencsére eddig nem kellett alkalmazniuk.

Még mielőtt valaki rámerészkedne egy befagyott folyószakaszra azt is közöljük, hogy a szabad vízen való fürdőzést és az annak jegén való közlekedést egy belügyminiszteri rendelet szabályozza. Így a folyók esetében természetesen a korcsolyázás tilos. Akik a jégre merészkednek nemcsak szabálysértést követnek el, hanem életüket is veszélyeztetik. A folyók, így a rajtuk lévő jég is állandó mozgásban van, ezért nem alakulhat ki biztonságos összefüggő jégréteg.

 

 

 

A Termál tavon az önkormányzat rendelt el tilalmat, mert a mesterséges tó szomszédságában lévő kertészetből az elhasznált termálvíz folyamatosan tölti a tavat. A tóba belefolyó forró víz gyengíti és ezáltal kiszámíthatatlanná teszi a rajta képződő jeget. Az elmúlt napok hideg időjárása következtében a tó nagy része befagyott, így kínálva alkalmat a korcsolyázásra, ám a tápvíz hatása miatt a rajta keletkező jég sehol sem éri el a biztonságosnak ítélt tíz centiméteres vastagságot.

 

 

Ha valaki szeretne korcsolyázni, annak tudunk egy jobb megoldást ajánlani, mert az elmúlt napokban elkészült a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola udvarán a jégpálya és ott biztonságos körülmények között hódolhat mindenki a korcsolyázásnak.

Szentes, 2005. 02. 02.

.