Az "ÉV EMBERE" Szentesen

Böjte Csaba dévai ferences atya volt a vendége 2005. február 18-án a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szentesi szervezetének.

(A Déván és hét másik romániai településen több mint tíz éve gyermekotthonokat működtető szerzetest, Böjte Csabát választotta a Magyar Hírlap a 2004. év emberének.)

 

 

 

A szentesi látogatásakor azért érkezett a városba, hogy adományokat gyűjtsön a pártfogoltjai taníttatására.

A ferences szerzetes több mint egy évtizede szemelte ki magának a rossz állagú dévai kolostort, amelyet a saját erejéből újíttatott fel. Aztán összegyűjtötte az állomásokon kolduló, utcákon csellengő gyerekeket, akiket bevitt a romos kolostorból kialakított árvaházba. Azóta Romániában és Magyarországon is adományokat fogad el az atya azért, hogy taníttatni tudja a rászorulókat.

 

 

 

A szentesiek először a Szent Anna templomban celebrált misén vehettek részt, majd a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola nagytermében tartott fórumon ismerhették meg az szerzetes célját. Böjte Csaba ugyanis azt vallja: meg kell adni az esélyt mindenkinek a boldogulásra.

Szentes, 2005. 02. 21.

.