Ajándék a nagycsaládosoknak

 

 

 

Magyar József 2001-ben vehette át a díszpolgári címet, és az érte járó pénzt arra fordította, hogy a Hungerit Rt.-nél dolgozó nagycsaládos szülőknek és gyermekeiknek boldogabbá tegye a karácsonyt. Ajándékcsomagot adott át azon a decemberen.

Azóta eltelt négy esztendő és az akkor indított hagyományt a mai napig őrzik. Minden év karácsonyához közeledve ünnepség keretében ajándékozzák meg a gyár nagycsaládosait.

 

 

 

2005. december 17-én terített asztalokon üdítőitalok, pogácsa és sütemény és sarokban gyönyörű karácsonyfa feldíszítve, alatta édesség várta a családokat a Hungerit Rt. ebédlőjében. Az ebédlő belső oldalán nagy csomagokban bújtak meg az ajándékok. A felnőttek és a nagyobbak megilletődve keresték a helyüket és hálásan fogadták a házigazdák Magyar József és felesége szíves invitálását.

 

Ebben az évben tizenöt családnak és a családokon belül, több mint 40 gyereknek szereztek meglepetést. A gyümölcs és az élelmiszercsomag mellett vásárlási utalvány, valamint a gyerekeknek személyre szabott játékok kerültek a csomagokba.

Kedves és izgalmas színfoltja volt az eseménynek, amikor a csomagosztást követően kisorsolták a hatalmas karácsonyfát. Nagy az öröm a teremben, mert gazdája lett a díszes fának, és autó fuvarozta a család otthonába.

Szentes, 2005. 12. 21.

.