Három óra alatt három baleset

Két áldozatot követelt a reggeli köd és a felelőtlen közlekedés.

 

 Baleset I.

 

2005. január 11-én reggel 7 óra 20 perckor érkezett a riasztás a mentőszolgálat központjába, hogy frontális baleset történt a Szentest elkerülő úton a szegvári út felett átívelő felüljáró közelében.

A ködös időben, rossz látási viszonyok mellett egy Ford Mondeo egy nyerges vontató előzésébe kezdett, és azt már nem bírta befejezni mert szemből érkezett a Fiat Ducato kisteherautó.

 

 

 

A vétlen sofőr próbált lehúzódni, de még így sem tudták elkerülni az ütközést. A frontális találkozás következtében a Ford két légzsákja kinyílt, és ezzel megvédte az első ülésen utazókat, de a hátsó ülésen utazó 48 éves férfit nem hogy légzsák, de még biztonsági öv sem védte. Az ütközés következtében előre repült és fejével átütötte a szélvédőt. Ő a helyszínen belehalt sérülésébe, míg a többi sérültet a szentesi baleseti sebészetre szállították.

 

 

 

A kisteherautóban közel 5 mázsa (500 kg) hagyma volt így igen nagy volt annak lendülete és az ütközés következtében az út menti árokba csúszott. A sofőrt megbólintotta a szélvédőt (a képen is jól látszik) de csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

 

 Baleset II.

 

 

Az előbbi balesettől csaknem 2 km-re történt a következő halálos áldozatot követelt baleset Szentes - Hódmezővásárhely között a szentesi repülőtér mellett, ahol egy Suzuki vezetője kezdett előzésbe és azt ő sem tudta befejezni, mert jött egy kamion.

 

 

 

Az autót vezető  fiatal nő az ütközés következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Itt közel két órán keresztül teljes útzár volt a helyszínelés idején, mert kerülési lehetőség nem volt.

 

 Baleset III.

 

 

Mire a második balesetnél a helyszínelés vége felé közeledtek, jött az újabb riasztás. A mentőegységek térjenek vissza az előző baleseti helyszínhez, mert egy Ford beborult az árokba, de előtte majdnem elütötte forgalmat irányító két rendőrt.

 

 

 

Az elkerülő úton történt reggeli baleset következtében ott lévő autók műszaki mentse történt, amikor egy piros Ford vezetője nem vette észre a kék villogófénnyel megkülönböztetett padkán álló rendőr autót, és amikor már eszmélt az autó vezetője elrántotta a kormányt. Ekkor a menetiránnyal szemben lesodródott az útról, többször megpördült és féloldalt landolt az árokban. A manőverek következtében csak isteni szerencse, hogy nem történt nagyobb baj, mert az egyik (a helyszínen forgalmat irányító) rendőrnek sikerült a gépkocsi elől elugrani, míg a másik az árkot átugorva és ott felvéve a nyúlcipőt elfutott a pörgő zuhanó gépkocsi elől (alól).

Szentes, 2005. 01. 11.

.