Cseuz László immáron a negyedik olimpiai látogatására készül

Két keréken az Athéni Olimpiára

 

 

2004. július 2-án tartottak sajtótájékoztatót a ligeti étteremben, ahol megismerkedhettünk Cseuz László nagy tervével, miszerint immáron negyedik olimpiájára készül elmenni kerékpárjával.

A tájékoztatón megtudhattuk, hogy a "felkészülésben" nagy segítséget kapott Brezovai Sándortól, mert az Aprilia és KTM márkaképviselet szentesi vezetője, (aki szintén sportember) levette Cseuz László válláról azt a feladatot, hogy szponzort keressen útjához, és így zavartalanabbul készülhet a tanár úr a nagy tekerésre.

 

 

 - A negyedik olimpia azt is jelenti, hogy több mint tizenhat esztendeje kerékpározik. A mostani athéni olimpiai látogatására hatvan évesen vág neki. Hogyan készül erre a nem mindennapi teljesítményre?

- Én úgy érzem, hogy az ember minél idősebb, annál komolyabban kell venni egy felkészülést. Míg Sydney előtt márciusban kezdtem a felkészülést és a felkészülési idő alatt 10476 km-t bicikliztem edzésként, ebben az esztendőben (mivel 4 évvel idősebb vagyok) úgy gondoltam, hogy ennél többet kell edzeni, hogy nyugodtan nekivágjak az olimpiai útnak. December elsején kezdtem a felkészülést, először egy szobakerékpáron bicikliztem csaknem 90 órát, közel 100 km-t úsztam azóta, kb. 70 órát edzettem edzőteremben, és március elsején jöttem ki a szabadba, és azóta 7960 km-t kerekeztem, de az indulásig szeretném elérni a 10000 km-es edzési távot megtenni.

Cseuz László felkészüléséről ITT hallhatnak bővebben!

Szentes, 2004. 07. 09.

.