Csetepaté az gödörben

 

 

A 2004-es nyár egyik újdonsága, hogy szabadtéri színházi esték szerveződnek Szentesen.

Az elmúlt hétvégén indul az Ifjúsági Ház melletti szabadtéri színpadon a Művelődési Központ által szervezett nyári színházi este. Elsőként 2004. július 9-én C. Goldoni: Chioggiai csetepaté című komédiát tekinthettük meg.

 

 

 

A darabról röviden: Chioggiában a szeles tengerparton két ház áll egymással szemben A férfiak a tengeren halásznak napokig. Feleségeik, lányaik, szeretőik csipkeveréssel keresnek egy kis pénzt és ha az időjárás engedi a házuk előtt a szabadban dolgoznak. Egy alkalmi munkákból élő fiatal legény megkínálja őket sülttőkkel és az egyik ház hölgylakói elfogadják. A másik ház hölgylakói viszont nem, sőt...! Golfioni immár klasszikussá vált vígjátékában mesterien ábrázolja az emberi kicsinyességet, összeférhetetlenséget, féltékenységet. Három felvonás alatt nagyokat kacaghatunk és szórakozhatunk rajtuk, a végén pedig szentül meg leszünk győződve arról, hogy MI AZTÁN NEM ILYENEK VAGYUNK, SŐT...!

 

 

 

Az Ifjúsági Parkban következőleg 2004. július 30.-án, péntek tapsolhatunk Kopeczky László: Don Juan utolsó kalandja című előadásnak, mely 20 óra 30 perckor kezdődik.

 

A darabról röviden: Kopeczky László a Délvidék humorfelelőse volt. humoreszkjei, kabaréi, sajátos humorú színdarabjai a magyar kisebbség kedvelt olvasmányai, az ottani színházak sikeresen játszott produkciói voltak. E "romhányis" rímekkel és nyelvi leleményekkel verselő pikáns komédiája arról a nők körében kitörő pánikról szól, ami Don Juan férfiasságának elvesztése miatt tör ki. Bár vannak férfiak, akik éppen ettől lesznek boldogok...

A nőfaló leleményes szolgája és a sokféle valenciai nő azonban fordulatos kalandok után "visszaszerzi" Don Juan szerelmi fegyverét, bár nem egészen úgy ahogy akarták...

A Békés Megyei Jókai Színház, a békéscsabai Fiatal Színházművészeti Szakközépiskola, és a szentesi Pázmán Mihály Színház és Kulturális Egyesület közös produkciója.

 

Szentes, 2004. 07. 15.

.