Gyermeknap a Vakációhoz közeledve

 

 

A Kiss Bálint Református Általános Iskolában a 2003/2004-es tanév utolsó hetében tartották meg az iskola gyermeknapját. Ebből az alkalomból hatalmas várak épültek vagyis fújódtak fel a gyerekeknek, ahol edzhettek a nyári szünetre.

 

 

 

Ezen a napon a játék, és az önfeledt mozgáson volt a hangsúly, de aki az ügyességi megpróbáltatásokat szereti, az kipróbálhatta csússzunk-csússzunk fahordón játékot. Itt nem az erő, hanem a jó egyensúlyérzék döntött a sikerben.

 

 

A képen látható játék egy akadálypályát rejtett, ahol felkellett mászni a hullámok tetejére, onnan gatyafékkel leereszkedni és a bálnákat átugorva beérni a leghamarabb a célba.

 

 

 

 

 

A játékok délután háromig fogadták a játékra éhes gyerekeket, mert utána újabb programot szervezett az iskola vezetése.

 

 

 

Így kerültünk a Kiss Bálint utcai Református Imaház hátsó udvarára, ahol egy mozsárágyú adta hírül, hogy kezdetét veszi a lovagitorna bemutató

 

 

 

A régi fegyverek és Lajos kori öltözékek, csatázási (bajvívási) szokásokat elevenítették fel a bajvívó fiatalok.

 

 

 

 

 

 

A bemutatott fegyvereket használatban is láthattuk. Amikor ezeket a gyerekek a kezükbe vették, akkor lehetett látni az arcokon a megdöbbenést, és gondolták, hogy a 7,5 kilogrammos pallos igencsak kikészíti az embert. Igaz ezt a fegyvert nem vívásra találták ki, hanem arra, hogy valaki fejet vesztve jusson el oda, ahonnan nincs visszaút.

 

 

 

Ezen a délutánon mindenki jól érezte magát, és már várják a következő nagy eseményt ami minden diák álma évelejétől fogva, és ez nem más, mint a VAKÁCIÓ!

Szentes, 2004. 06. 08.

 

.