Szerenádra indulva...

 

A szerenád régi hagyomány kicsiny hazánkban, hiszen már évszázadok óta felkeresik a végzős tanulók tanáraikat, és mulatnak egy jót búcsúzóul. Természetesen sokat változtak a szokások, de ma is nagyon jó estét, bulit lehet kerekíteni a dologból, és minden a szervezésen és a jókedven múlik!

 

Általában minden osztályban felmerül az az ötlet, hogy jó lenne meglepni a tanárokat a szerenáddal. Szeretném eloszlatni a félreértéseket: a tanárok is ismerik a szokást és számítanak rá! Teljesen felesleges tehát titkolózni, sőt, különféle kellemetlen helyzetek elkerülése végett érdemes tisztázni az időpontot.

 

Most nézzünk és hallgassuk, hogy Szentesen miként szerenádoztak a végzős hallgatók 2004. május 6-án.

 

BOROS 12. B.

 

A Boros Sámuel Szakközépiskola 12. B. osztálya is nagyon készült a szerenádra.

 

Az ő énekükből ITT hallgathatnak részletet!

 

 


 

A HMG-sek szerenádja a Kossuth téren kezdődött

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium 12-dikes tanulói elsőként koszorút helyeztek el az iskola névadójának a szobránál a Kossuth téren és utána pattantak fel a lovas kocsikra, hogy nyakukba vegyék a várost és énekükkel örömet szerezzenek tanáraiknak.

 

 

 

GYÍ! GYÍ!

 


 

BOROS 12. A.

Sajnos az iskolák nem egyeztetik össze pedagógusaik lakcímét, amikor alkalmazzák őket. Így könnyen előfordulhat, hogy több este sem lenne elég mindegyikük felkeresésére, főleg, ha még be is invitálják őket. Ilyenkor meg lehet kérni az egymáshoz közel lakó tanárokat, hogy jöjjenek össze egyikük lakásán. Így senki nem marad ki, és a diákok sem őszültök bele a szerenádba!

 

 

 

A Boros 12. A. osztálya zenei kísérettel (Seres Formáció egyik tagja kísérte őket) kereste fel tanárait.

 

 

Az ő énekükből ITT hallgathatnak részletet!

 

 

 

Szerenádozni jó! Általában mindenki kicsit meghatott, vidám és elnéző. Ilyenkor elfelejtődnek a régi sérelmek, és még a számotokra kevésbé kedves tanároknál is kellemes perceket tölthettek el! (Nem hátrány, ha egy jól sikerült szerenád határozza meg a szóbeli érettségi hangulatát! Psszt!)

 


 

Barthás szerenád

 

 

 

A Mezgések is köszörülték a torkukat, hogy jól hangozzék az énekük, de hogy ez mégis hogy sikerült azt döntsék el olvasóink.

 

Az ő énekükből ITT hallgathatnak részletet!

 

 

 

 

Szentes, 2004. 05. 08.

 

.