Nyert a Megyeháza!

Hamarosan lekerülhet a lakat!

 

 

Ahogy kedves olvasóink megszokták, itt a Mozaik hasábjain nem jelennek meg politikai cikkek, most sem kívánunk belemenni politikába, de az elmúlt napon olyan döntés született a Parlamentben, ami jelentősen meghatározza Szentes történelmét. A Parlament 2004. május 17-én döntött a 2004. évi címzett állami támogatásokkal létrejövő önkormányzati beruházások támogatásáról, amiben megtalálható a szentesi volt Megyeházának felújítási támogatása.

 

 

 

Több mint egy évtizede, 1991 óta működik az az állami támogatási rendszer, amely a helyi önkormányzatok számára minimális, mintegy 10-15%-os önrész vállalásával tesz lehetővé nagyon költséges beruházásokat. Az úgynevezett címzett állami támogatásokkal létrejövő önkormányzati beruházások értéke 200 milliótól több milliárd forintig terjedhet.

 

 

 

A döntések előkészítéséről Dr. Lampert Mónika belügyminiszter tartott sajtótájékoztatót a parlamenti szavazások előtt, aki elmondta, hogy:

 

A címzett támogatások döntés-előkészítése a korábbi évekhez hasonlóan két fordulós volt.

 

1. Először az önkormányzatok beruházási koncepciót nyújtottak be. A szakminisztériumok rangsoroltak, majd a Belügyminisztérium előterjesztése alapján a kormány elfogadott egy támogatási sort a szakmailag és pénzügyileg megalapozott, költségtakarékos, a szaktárcák által is javasolt koncepciókból. Az idén 528 igény érkezett be, több mint 500 milliárd forint értékben.

 

2. A második szakaszban a támogatásra javasolt beruházásoknál az önkormányzatok elkészíttették az építési/vízjogi létesítési engedélyhez előírt terveket, megkérték a hatóságtól az építésre jogosító engedélyt, és szakmai-pénzügyi egyeztetéseket folytattak az érintett minisztériumokkal. Az ily módon előkészített tervek és pénzügyi igények alapján tett a kormány javaslatot a beruházások országgyűlési támogatására.

 

Az önkormányzati igények feldolgozásakor az általános szempontok és a jogszabályi feltételek teljesítésén túl a következők voltak fontosak:

- a beruházás a központi források hatékony felhasználásával valósuljon meg, a költségtakarékosság követelményeinek megfelelően,

- a közösen ellátott feladatok, a területi szolgáltatásokat végző intézmények előnyben részesüljenek,

- az igénybenyújtó önkormányzat anyagi erőihez mérten saját forrást is felhasználjon a beruházás megvalósításához,

- a területi kiegyenlítést szolgálja, hogy mindegyik megye területén részesülnek támogatásban önkormányzatok.

A beérkezett pályázatokból a Belügyminisztérium 75-öt támogat 62 milliárd forinttal.

Ebből az összegből összesen 77 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg mintegy 4 év alatt. A nyertes önkormányzatok 15 milliárd forinttal járulnak hozzá a beruházások megvalósításához.

A vissza nem térítendő állami támogatás a 2001. évi támogatási összegnek mintegy háromszorosa, a 2002. évinek duplája. A beruházások, fejlesztések, építések zöme megyei, illetve térségi szintű, így több millióra tehető az érintett lakosok száma, akik e beruházások megvalósulása után magasabb színvonalú közszolgáltatásokat vehetnek majd igénybe.

A támogatások odaítélésénél a területi kiegyenlítést, esetenként a halaszthatatlan rekonstrukciót tartjuk szem előtt.

Dr. Lampert Mónika sajtótájékoztatóját ITT hallgathatják meg!

 

 A szavazás

(Szerk. megj.: Érdemes végigolvasni ill. hallgatni!)

 

A sajtótájékoztató után elméletileg rövidesen következett volna a szavazás. A sajtó képviselőit és a polgármestereket felkísérték a karzatra, hogy személyesen is jelen legyenek a városuk fejlődését támogató végszavazáson.

 

 

A vendégek éppen elfoglalták a helyüket, amikor következett a szünet a parlament munkájában. Az a röpke 20 perc gyorsan eltelt, de ami utána jött, az szinte fehér embernek nem való. Ez a politika.

Ha érdekli önt, hogy mi is zajlott az ülésteremben akkor azt az alábbi link-en meghallgathatja.

Sorozatos szünetkérések következtek, ami a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete Felügyeleti Tanácsa elnökének megválasztásának szólt. Sajnos a Megyeházát érintő döntés ezután a szavazás után következett.

Összevágott anyag a parlamenti ülésről: ITT!

Sorra szállingóztak el a polgármesterek, újságírók, mert a kisded játékhoz hasonló viselkedés kiábrándultságot keltett mindenkiben és közel másfél órai várakozás után született meg a döntés.

Végeredmény képen úgy is felfoghatjuk, hogy mindenki végezte a munkáját, mert az ellenzék ellenzékelt, a kormány meg kormányozott. Volna!

 

 

 

A szavazáson részt vett Farkas Sándor Szentes és térségének országgyűlési képviselője, aki szavazatával támogatta a Megyeháza rekonstrukcióját.

 

 

 

A sajtótájékoztatón és a zárószavazáson ott volt Szirbik Imre Szentes város polgármestere is, aki köszönetét fejezte ki Dr. Lampert Mónikának, és a kedvező döntésről így nyilatkozott:

Mérföldkő a város életében ez a parlamenti döntés

 

Polgármesteri interjút ITT hallgathatják meg!

 

 A beruházás számokban

 

A beruházás összköltsége: 742.500.000,- Ft.

 

Saját erő: 74.250.000,- Ft.    Igényelt támogatás: 668.250.000,- Ft.

 

Az igényelt támogatás ütemezése:

2004:  76.275.000,- Ft.

2005: 286.862.000,- Ft.

2006: 305.113.000,- Ft.

Szentes, 2004. 05. 18.

 

.