Kyokushin Karate - III. Kyo Sai

2004. április 24.

A Magyar Tradicionális Karate Szövetség immáron harmadik esztendeje rendezi meg Szentesen a Kyo Sai súlycsoportos magyar bajnokságát.

 

 

A városi sportcsarnokban egész nap küzdött az a több mint 500 harcos, akik részt vettek ezen a rangos eseményen.

 

 

 

Gyermek, serdülő, ifi, junior, felnőtt férfi és női A, B, C kategóriás küzdelmeket láthattunk.

 

 

 

 

 

 

 

Mint azt már megszokhattuk, sensei Brezovai Sándor ebben az esztendőben is újabb résszel bővítette az Európában egyetlen, a kyokushin karate atyjának Sosai Masutatsu Oyama tiszteletére emelt emlékművet.

 

 

 

 

 

 

 

Az emlékműavató után kezdődött a verseny hivatalos megnyitója.

 

 

 

A versenyt Szűcs Lajos alpolgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, sérülés mentes küzdelmek reményében nyitotta meg.

 

 

 

 

Még mielőtt össze csaptak volna a felek, jött a harcosok esküje, amit az egyik versenyző anyanyelvén japánul tette meg. A harc fel nem adására és becsületes küzdelemre esküdött úgy mint a többiek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A nap legnagyobb küzdelmének az elmúlt esztendőben már megvívott +80 kg-ban Paksi Lóránt és Dévai András küzdelme volt. Az idén is azonos küzdőképességet állapítottak meg a bírók a két versenyző között és ismételten a mérlegelés döntött. A könnyebb testsúly Paksi Lórántnak kedvezett, így Ő nyerte meg az aranyérmet ebben a súlycsoportban.

 

                        

Paksi Lóránt 88 kg                                                                 Dévai András 100 kg

 

Ha jövőre is találkozik a két versenyző, akkor Dévai Andrásnak 12 kg-ot kell ledolgoznia, hogy esélye legyen a mérlegelési győzelmet megnyernie.

 

Szentes, 2004. 04. 27.

 

.