Lépcsőlift a mozgáskorlátozottaknak a

Klauzál utcai orvosi rendelőben

 

2004. március 29-én adták át műszakilag azt a lépcsőliftet, amely segítségével könnyebb lesz megközelíteni az új és régi orvosi rendelőt a Klauzál u. 6-os számú épület emeletén.

 

     

 

A Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán nyert összeg és az Önkormányzat által biztosított forrás (önerő) volt alapja, hogy a Klauzál utcai volt pártirodából új orvosi rendelő épülhessen. A munkákra 9,5 millió forintot nyert a város, és ezt az összeget több mint 4 millió forinttal (önerővel) toldotta meg az Önkormányzat.

A kivitelezési összegbe benne foglaltatott egy lépcsőlift beszerelés is, amit kerekesszékes és mozgáskorlátozottak vehetnek igénybe. A lépcsőlift a pártiroda lépcsőfeljárójára lett felszerelve, amit a gyógyszertári oldalon találhatunk. Innen lehet megközelíteni az új, de a régi orvosi rendelőket is.

A műszaki átadás délelőttjén rövid liftkezelési oktatáson vettek részt az ott dolgozók, hogy biztonságosan tudják működtetni liftet. Tudni kell, hogyha valaki kerekesszékkel érkezik a rendelőhöz, akkor egy csengővel kell jeleznie, hogy szeretné használni a liftet, majd lefáradnak a beteghez és segítenek a feljutásban.

A teljes átalakítás lassan a végéhez közeledik, de még hátra van a homlokzat felújítása és a rendelők műszaki átadása. Ezt a következő hetekben elvégzi a kivitelező, és ezek után következhet a szakhatósági engedélyek beszerzése. Előzetes tervek szerint az első betegeket a nyár kezdetén léphetnek vagy gurulhatnak az új orvosi rendelőbe.

Szentes, 2004. 03. 31.

.