Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola      

   SZALAGAVATÓ ÜNNEPSÉGE  

 

 

 

A Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola 2004. február 6-án tartotta a végzős hallgatók legnagyobb ünnepét a szalagavatót. Az ifjúsági házban összegyűlt családok, barátok és szerettek előtt méltóságteljes bevonulással adták meg a rendezvénynek a tiszteletet az érettségi vizsgák előtt álló hallgatók.

 

 

 

 

A mai nap ünnepeltjei ti vagytok - mondta Nagy Gyuláné igazgató, aki elsőként köszöntötte maturandusokat.

"Iskolai életünk legszebb hagyománya, a középiskolai évek egyik legünnepélyesebb eseménye, a szalagavató. A végzősök szíve fölé tűzött szalag jelzi, hogy viselője “maturandus” - azaz érendő, aki a vizsgákon, majd az életben is bizonyítja, hogy érett ember lett belőle."

 

 

 

 "A feltűzött szalag jelezze, figyelmeztessen benneteket, hogy az erőpróbák, a bizonyítások ezután következnek. Ne felejtsétek el, hogy ti is tehettek azért, hogy elviselhetőbbé tegyétek tanáraitok, szüleitek napi harcait: mégpedig azzal, hogy becsületesen elvégzitek a dolgotokat."

 

 

 

A 11. évfolyam nevében Orosz Ádám köszöntötte a végzős diákokat, aki beszédét

hallható formátumban ITT közöljük!

 

 Figyelem!  Két dimenziós kép!

 

A szalagtűzés előtti percekben Paganini A-dúr szonátáját hallgathattuk meg Halmai Bianka, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Konzervatóriumának leendő növendéke előadásában. (Zongorán kísért Lakatos Béla zongoraművész.)

 

 

 

Ebben az esztendőben újítottak a szalagtűzésben a búcsúztató osztályok, mert mindenkit egyesével szólított a pódiumra Nagy Gyuláné igazgatónő, hogy a színpadon tűzték fel a szalagot, így lehetősége volt a családtagoknak kellőképen megörökíteni a nagyeseményt.

 

 

 

 

 

Szentes, 2004. 02. 09.

 

.