Elkezdődött Szentesen a télbúcsúztatás!

 

 

Ismét eltelt egy esztendő és újra Szentes lakosaira vár, hogy elűzzék a telet. Ezért immáron harmadik esztendeje rendezik meg városunkban a Télbúcsúztató Városi Karnevált.

Az időszámítás kezdetét kihirdető különítmény Szirbik Imre polgármester vezetésével indult el a Városháza parkolójából a Kossuth utcán, hogy a lakosság aprajának és nagyjának tudomására hozzák, hogy ettől a pillanattól vasárnap hajnali kakasszóig tart a karneváli időszámítás.

 

 

2004. február 27-én 15 órakor elkezdődött Szentesen a karneváli időszámítás, ami vasárnap hajnalig tart!

 

A konvoj először a Kossuth téri lámpás kereszteződésen haladt át kissé szabálytalanul három lámpaváltás alatt, és elérkezett az első megállóhoz a Posta épületéhez, ahol már sokan várták a síppal, dobbal (és éppen csak nádi hegedűvel nem),  megérkező hírvivőket.

 

A polgármesteri kihirdetést ITT hallgathatják meg!

 

Ahogy haladt a fogatokból, táncosokból álló kis csapat a főutcán úgy bénult meg Szentes egyik központi útja. Sokan türelmesen várták végig, amíg a szlovén koranti (kurenti), avagy magyarul csak kurent-nek mondott busók végigvonulnak, de aki rossz szemmel nézett rájuk azt megfenyegették a sündisznóbőrrel megtuningolt botjukkal.

 

 

 

Penny parkoló

 

 

 

Második állomásuk a Penny parkolója volt, ahol már a busókkal együtt érkezett táncosok is kivetkőztek magukból és táncra perdültek. Az óvatlan nézelődőknek, pedig a csoporttal érkezett boszorkányok lopkodták el a sapkájukat és egy rövid tánccal lehetett csak kiváltani.

 

 

 

 

A hidegre való tekintettel (ahol csak megálltak) előkerült a forralt bor, amit mindenki megkóstolhatott.

 

 

 

Egy kis pihenő után útra kelt a csapat és meg "sem?" álltak a kertvárosig

Kertváros

(Yeee-lo Söröző és Reál Csemege parkoló)

 

 

 

Itt már sokan várták a táncosokat, de legfőképp a hangos kolompolású kurent busókat.

 

 

 

 

 

 

 

Volt itt tánc, móka és kacagás, de mindezek mellett a kertvárosi szervezők (Yeee-lo Söröző és Reál Csemege) igen csak kitettek magáért, mert az osztogatott étellel és itallal egy hatalmas kerti party-vá alakult át a rendezvény.

 

 

 

 

Amíg a táncosok kalapost mutattak be, addig csak úgy fogyott az ingyen gulyásleves.

 

 

 

 

 

Luther tér - Díszkút

 

A kertvárosi dőzsölés után irány a Luther tér, ahol erre a napra befejeződött a mulatság. Itt is sokan voltak kíváncsiak a busókra, aki megérkezésükkor gyorsan feltérképezték a teret és már ...

 

 

 

... rabolták is a fehérnépet! Egy szendvics puzitúra után már útjára is kellhetett az amazon, de ha tudták, akkor a zsebkendőjétől már meg is szabadították.

A zsebkendővel kapcsolatban azt kell tudni, hogy a busók gyűjtik a zsebkendőt, tehát jó néven veszik az adományozást.

 

 

 

 

Még egy utolsó tánc és nyugovóra térhetett mindenki, hogy a holnapi igazi télbúcsúztatásra kellően pihentek legyünk.

 

 

 

 

 Folyt. köv.!

 

Szentes, 2004. 02. 28.

 

.