Fújtak az óévnek!

 Óév búcsúztató hangverseny a sportcsarnokban

 

 A képre kattintva részletet hallhatunk a hangversenyből!

 

Szentes Városi Fúvószenekar hét évvel ezelőtt rendezte meg először a Lajtha László Zeneiskolában az óév-búcsúztató hangversenyt. Az ott található kétszáz férőhelyes koncerttermet gyorsan kinőtte a rendezvény, azt követően egy nagyobb teremben, a Tóth József Színházban rendezték meg az óév-búcsúztató koncertjüket.

Ez is kicsinek bizonyult, így új színhelyt választottak és immáron második alkalommal (2004. december 30-án) ad otthont a rendezvénynek a Dr. Papp László Városi Sportcsarnok.

 

 

 

Elérkezett az idő! Leoltódott a nézőtér világítása és a derengő félhomályban csendben beültek a zenészek. Nagy János ismertette a hangverseny történetét, majd Szirbik Imre polgármester köszöntötte az összegyűlteket és búcsúztatta az óévet. A csodálatos dekoráció és a kivetítőn látható hangulatos szentesi képek előtt felcsendültek az első taktusok és elkezdődött a két órás hangverseny.

 

 

 

 

A koncert első része komoly darabokat tartalmazott, majd a második rész rejtette magában a megannyi újdonságot.

 

 

 

A darabok hallgatása közben a háttér folyamatosan változott, hol a karmester, hol egy-egy fúvós volt látható, de fel-fel villant egy-egy szentesi kép, amely akár színében, akár hangulatában illeszkedett az elhangzó darabokhoz. A képek láttán sokan megállapították, hogy ez nem lehet Szentes, mert városunk nem ilyen szép!?

 

 

A hangverseny első közreműködője az est első felének utolsó darabjaihoz közeledve léptek színpadra, ekkor a fúvószenekar kiegészült a Bárdos Lajos Vegyeskarral.

 

 

 

Évek óta megszokhattuk, hogy a fúvósoktól búcsúzó zenekari tagokat ezen a rendezvényen búcsúztatják. Így történt ez most is és elsőként Labádi József – trombitás, majd Bugyi András - bariton tenor kürtös vehetett át ajándékot, majd Bánfi László, aki az utóbbi években a bariton szólamot fújta, de 1978-1990-ig a zenekar karnagya volt. Az ajándék mellett egy olyan "ajándékot" is átvehetett, amelyet csak egy karnagy kaphat zenekarától, mert egy induló elvezénylésére kérte meg Mihály Béla a zenekar jelenlegi karnagya.

 

 

Bánfi László átvette a karmester pálcát és katonás mozdulatokkal beintett a búcsúindulóhoz!

A zenekar játékából részlet ITT hallgatható meg!

 

 

 

A Radeczky induló, tenyeret tapsra bizsergető dallamaira a Petőfi Sándor Általános Iskola majoret csoportja lépdelt.

A Radeczky indulót ITT hallgathatját meg!

 

 

 

 

A fiataloké volt a színpad ezek után, mert egy latin mixet láthattunka Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola tánctagozatának előadásában, persze a fúvószenekar játszotta a talp alá valót.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A megannyi könnyed darab végére egy kis komolyság költözött vissza a terembe, mert az utolsó tervezett ráadást a szegvári művészeti iskola Dobbantó néptánccsoportja adta elő. A közönség a Kállai kettőst láthatta megelevenedni a színpadon.

 

 

 

 

Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy "SZÉP VOLT!", mert igen szép volt. És már várjuk, hogy jövőre mivel színesítik a programot a szervezők!

 

 

 Találkozunk 2005. december 30-án a
 2005-ös esztendő búcsúztatásán.

Szentes, 2005. 01. 04.

 

.