Kisiskolások Közlekedési Versenye

 

 

2004. október 22-én rendezték meg a Kisiskolások Közlekedési Versenyét a Koszta József Általános Iskolában. Az idei megmérettetésen 50-nél is több 3. vagy 4. osztályos diák nevezett be Szentesről és a környékbéli településekről.

 

 

 

Az első feladat egy, a Rendőrség által biztosított tesztlap kitöltése volt. Utána az iskola udvarán található KRESZ-parkban kellett a tanulóknak a közlekedési táblákat figyelembe véve kerékpárjukkal minél szabályosabban közlekedni.

 

 INTERAKTÍV TESZTLAP

 A fenti forgó táblára kattintva megtekintheti a tesztet!!!

 

 

 

 Végül, pedig az ügyességi pályán mérték össze tudásukat a gyerekek a könnyűnek nem mondható „akadályok” között. Amíg a zsűri értékelt, egy BMX-es bemutatót tekinthettek meg a gyerekek.

 

 

 

 A területi versenyen a következő eredmények születtek:

Egyéni: Fiúk: 1. Solti Zsolt (Damjanich János Általános Iskola)

                      2. Apró András (Damjanich János Általános Iskola)

                      3. Vidovics Milán (Derekegyházi Általános Iskola)

                      4. Szénási Roland (Koszta József Általános Iskola)

                      5. Veres Péter (Damjanich János Általános Iskola)

                      6. Gránicz Ádám (Damjanich János Általános Iskola)

 

        Lányok: 1. Illés Dóra (Koszta József Általános Iskola)

                      2. Simonovics Erika (Derekegyházi Általános Iskola

                      3. Muzsik Kata (Koszta József Általános Iskola)

                      4. Szabados Enikő (Koszta József Általános Iskola)

                      5. Batka Tímea (Damjanich János Általános Iskola)

                      6. Lőrincz Alíz Flóra (Derekegyházi Általános Iskola

 

Csapat: 1. Apró András, Solti Zsolt, Batka, Tímea, Miskolczi Ibolya (Damjanich János Általános Iskola)

               2. Kánvási Dániel, Szénási Roland, Szabados Enikő, Remzső Evelin (Koszta József Általános Iskola)

               3. Árgyellán Dávid, Werner György, Hegedűs Ágnes, Dajka Dalma (Kiss Bálint Református Általános Iskola)

               4. Kucsora Viktor, Szépe Norbert, Muzsik Kata, Tari Nóra (Koszta József Általános Iskola)

               5. Berkecz Ádám, Veres Péter, Gőbölyös Alexandra, Gránicz Nikolett (Damjanich János Általános Iskola)

               6. Kislaki Dávid, Tóth Zsolt, Olasz Ivett, Simonovics Erika (Derekegyházi Általános Iskola

 

Legjobb tesztkitöltő: Turányi Tamás (Damjanich János Általános Iskola)

Legügyesebben közlekedő: Solti Zsolt(Damjanich János Általános Iskola)

Legszabályosabban közlekedő: Szabados Enikő(Koszta József Általános Iskola)

Szentes, 2004. 10. 29.

.