Horváth Mihály Nap és Emlékverseny

 

 

A lexikonokból és számos életrajzi kiadványból közismert, hogy Horváth Mihály - korának kiemelkedő történetírója - Szentesen született 1809. október 20-án, Horváth József seborvos és Werner Erzsébet gyermekeként.

 

 

 

A Horváth Mihály Gimnázium ebben a tanévben is megrendezte a Horváth Mihály Emlékversenyt, ahol 15. alkalommal mérik össze tudásukat a versenyzők. Közel ezer szentesi diák vett részt a város szülöttének emlékére rendezett versenyen különböző témakörökben.

A verseny végeredményét 2004. október 21-én hirdették ki a gimnázium dísztermében, ahol is az összegyűlteket Bácskainé Fazekas Márta igazgatónő köszöntötte.

 

 

 

A versenynek nem csak az volt a tétje, hogy ki végez az első helyyen, hanem matematikából, angol- és német nyelvből a legjobb nyolcadikos diákoknak felvételi mentességet szoktak adni. Idén csak azon eredményes diákoknak kapták meg ezt a mentességet, akiknek a 7. év végi és 8. félévi érdemjegyeinek átlaga eléri a 4,00-et (a beszámítandó tantárgyakra vonatkoztatva).

 

 

 

Másnap tovább folyt a 195 éve született az oktatási miniszterre való megemlékezés. Ezen a napon volt a Horváth Mihály nap, amikor is az első három tanítási óra után kezdetét vette az idegen nyelvi produkciók bemutatója.

 

 

A zsúfolásig megtelt díszteremben láthatták nem csak a versenyen résztvevők produkcióit, hanem a gimnázium drámatagozatos diákjainak idegen nyelvű produkcióit is.

 

 

A verseny végeredményét a www.hmg.hu oldalon tekinthetik meg!

 

Az ünnep és megemlékezés záró pillanata pedig az volt, amikor megkoszorúzták a Kossuth téren található Horváth Mihály szobrot. Ez a szobor két évvel ezelőtt még a gimnázium előkertjében nyugodott, de mára át tették "székhelyét" a Kossuth térre. Az iskola igazgatója fájdalommal emlékezett vissza erre a pillanatra, de elmondta, hogy szívfájdalom ide vagy oda, így van jól.

 

 

 

A koszorúzási ünnepség végén kerültek átadásra az emlékverseny díjai. Itt vehetett át könyvjutalmat Kruzslicz Tamás, a HMG tanulója, aki a  2004. október 15-17 között, Sátoraljaújhelyen megrendezet Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny országos döntőjében elnyerte az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíját.

Szentes, 2004. 10. 26.

.