Október 6: Emlékezzünk az Aradi Vértanúkra

 

 

A hét évvel ezelőtt Návai Sándor, hódmezővásárhelyi szobrász tervei alapján létrejött a Damjanich Általános iskola udvarán található emlékhely, amely éppen az idei, 155. évfordulóra megújult. Az emlékpark egy része díszburkolatot kapott, az alkotás fa-részeinek állagmegóvása is megtörtént.

 

 

 

A nemzeti zászlókkal fellobogózott parkban több mint 200-an, köztük önkormányzati képviselők és a helyi oktatási intézmények vezetői, diákok, pedagógusok, szülők tisztelegtek a hősök előtt. Az ünnepségen először Kárpáti Lajos az intézmény vezetője a korabeli szentesi történésekről szólt, kiemelve az akkori helyi események jelentőségét, az abban résztvevők dicsőségét, és a szabadságharc bukása utáni mártíromságát.

 

 

A Deák Ferenc Általános iskola 8. osztályos tanulói ünnepi műsorukban felelevenítették a szabadságharcot, a tábornokok és ezredes munkásságát és mártírhalálukat.

 

 

 

Ezt követően a Damjanich Tagiskola legkisebbjei a saját maguk készítette nemzeti színű zászlókat helyezték el az emlékmű előtt, miközben meggyújtották a vértanúk emlékét idéző mécseseket. Az ünnepség végén a város vezetői, az önkormányzati képviselők egy csoportja és az iskola vezetői megkoszorúzták a Damjanich János portréját ábrázoló domborművet.

Szentes, 2004. 10. 11.

.